Adventi összefogás a Rákóczi úton

Közös ünnepvárás több mint húsz üzlet részvételével

2025. 12. 22., 18:52
Az idei adventi időszakban példaértékű együttműködés valósult meg a Rákóczi úton működő üzletek és intézmények között. A kezdeményezés célja az volt, hogy az ünnepvárás heteiben játékos, mégis méltó módon erősítse az utca pezsgését, valamint a közösségi élményt mind az ott dolgozók, mind a vásárlók és járókelők számára.
Fotó: Banczik Róbert

A közös kampány ötletgazdája és koordinátora a KIK-FOR Kft volt, amely mind a technikai és mind az anyagi feltételeket is biztosította a megvalósításhoz. Mivel a Rákóczi úti üzletek bérlői nagyrészt a cégtől bérli üzlethelyiségét, így a kezdeményezés egyfajta hagyományteremtő együttműködésként jöhetett létre.

A megkeresést az üzletek szinte kivétel nélkül örömmel fogadták, ami önmagában is jól mutatja az összefogás iránti nyitottságot és az ünnepi időszak közösségformáló erejét.

A résztvevők profilja rendkívül sokszínű volt: női és férfi divatáru-üzletek, ruházati és cipőboltok, virágbolt, vendéglátóhelyek, kávézó és cukrászda egyaránt csatlakoztak a kezdeményezéshez. Partnerként jelen volt továbbá a Máltai Szeretetszolgálat helyi irodája, valamint a Digitális Tudásközpont is, tovább erősítve az akció közösségi jellegét.

A játék központi eleme az adventi naptár gondolatára épült. December 1. és 24. között számozott, ünnepi masnival díszített karácsonyi cukorpálcák kerültek kihelyezésre az üzletekben. Minden este az adott számhoz tartozó pálcát világította ki a soron következő üzlet, így napról napra újabb fényekkel és meglepetésekkel gazdagodott a Rákóczi út látványa.

Fotó: Banczik Róbert

Több üzlet saját ötletekkel egészítette ki a díszítést, sőt voltak olyan szereplők is, akik konkrét számra nyújtották be igényüket.

A játék rövidesen zárul. Az adventi együttműködés kézzelfoghatóan hozzájárult a játékos, pezsgő hangulat kialakításához az ünnepvárás időszakában. A kezdeményezés túlmutatott egy egyszeri dekoráción: erősítette az összetartozás érzését, a közös gondolkodást és azt az értéket, amely karácsony közeledtével különösen fontossá válik – a közösséget.