Agrárminisztérium: folytatódik az ország legnagyobb belterületi fásítási programja

2024. 01. 15., 18:15
A Településfásítási Program negyedik ütemében újabb tízezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések zöldítéséhez az önkormányzatok. Nagy István agrárminiszter bejelentette: tavasszal 4000 darab, az őszi ültetési időszakban 6000 darab fa áll az igénylők rendelkezésére - közölte hétfőn az MTI-vel az Agrárminisztérium.
Megnyílt a regisztráció a 2023-as településfásítási programhoz

A miniszter emlékeztetett, hogy az agrártárca még 2020-ban az Országfásítási Program részeként hirdette meg a Településfásítási Programot, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program és a Közös Agrárpolitika erdősítési támogatásait. A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy sikerült megfordítani a korábban csökkenő erdőtelepítési trendet, és az országfásítás keretein belül 43 700 hektár új erdő telepítésére nyertek pályázati forrást a magyar gazdák.

A Településfásítási Program eddigi három ütemében összesen 46 ezer sorfát ültettek el csaknem 1500 településen, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2 milliárd forint támogatást biztosított. A most meghirdetett negyedik ütem keretében év végéig 56 ezer darabra nő az elültetett fák száma, amelyhez további 550 millió forint támogatás áll rendelkezésre. A Településfásítási Program így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés - hangsúlyozta.

Nagy István ismertette, hogy a korábbi Településfásítási Programokban résztvevő minden település újra igényelhet sorfát, ugyanakkor a programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, erre a 2024. január 15-30. közötti időszakban van lehetőség a www.orszagfasitas.hu weboldalon.

A regisztrált települések február 1-től adhatják le az online igényléseket, a fákat pedig tavasszal és ősszel szállítják majd ki.

Az érdeklődők ezúttal is 13 fafajból választhatnak a készlet erejéig, településenként minimum 10, maximum 30 darab sorfát. A fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében továbbra is minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot biztosítanak. A fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, és más élőlények otthonául is szolgálnak majd, ezért minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is.

Az elültetésre kerülő 10 ezer sorfát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja.

A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti.

Bővebb információ a www.orszagfasitas.hu oldalon érhető el. Ugyanitt nyílik meg az online regisztrációs felület 2024. január 15-én.

(MTI)