Ami túlélte a fagyot, azt most leszedik

Hazánkban több mint 5000 hektáron terem a kajszi, de a termésmennyiség minden évben ingadozik. Korábban ez általában 20 ezer tonna körül alakult, azonban az elmúlt években ugyanekkora területről alig 7000 tonnát sikerült betakarítani. Megfelelő technológia és fajta mellett magasabb is lehetne ez a szám, azonban a gazdák így is erőn felül teljesítenek a rendkívül változó időjárás ellen. A tavaszi fagykár mellett a különböző betegségek, illetve a szárazság az, ami a legtöbb probléma forrása. Egyes tájakon mindezek ellenére is jól alakult a termés, míg máshol siralmas a helyzet. Az ezzel kapcsolatos szakmai tapasztalatok egyértelműen rámutatnak, hogy a kajszitermesztés eredményességét nem kizárólag az időjárási szélsőségek határozzák meg. A korai és középérésű fajták egészen hó végéig elérhetőek lesznek a boltokban és a termelőktől.
