Aranyat és bronzot hoztak a Hírös ESC bringásai a Tour de Zalakarosról

2023. 09. 25., 16:29

Az időjárás nem ígérkezett optimálisnak, hiszen erre a hétvégére nagy lehűlést jósoltak a meteorológusok. Szerencsére jóslatuk a szombati napra nem vált be, és száraz pályán, közel ideális körülmények között tudtak a csapatok versenyezni az időfutamban.

A Sebestyén Gábor, Zubornyák György, Juhos Gergely, Szekeres Péter és Gáspár Levente által alkotott csapat nagyon készült erre a versenyre, több csapatedzést is tartottak, hogy alaposan begyakorolják, hogyan tudnak a leghatékonyabban együtt dolgozni. Hiszen itt nem az egyéni teljesítmény a fontos, hanem a teljes csapat összhangja. A sok erőfeszítés meghozta a sikert, hiszen a nagyszerű, a bronzérmet jelentő harmadik helyet szerezte meg a csapat, a 40 kilométeres távon, ahol 46km/h feletti átlagsebességet tekertek.


Vasárnap az országúti futamokkal folytatódott a zalakarosi versenyhétvége programja. Az időjárás sajnos most megegyezett az előre jelzett erős szél és eső kombinációjával, ezzel jelentősen megnehezítve a résztvevők dolgát.
A Hírös ESC-t Farkas Janka és Majzik Achilles képviselte a 60 kilométeres futamon. Janka korábban már két alkalommal megnyerte ezt a versenyt, szóval a cél az idei évre is a győzelem volt a hölgyek között. A rajtnál már szakadó esőben álltak fel az indulók, majd a futam során is végig szeles, esős időben küzdöttek a pozíciókért. Aki elindult ezen a versenyen az önmagában már megsüvegelendő, hiszen mennyivel csábítóbb lett volna a kellemes zalakarosi fürdőben mulatni az időt, mint küzdeni az időjárási elemekkel a kerékpáros pályán.

Végül Janka megnyerte a női 18 éves korosztályt, illetve megszerezte a női abszolút bajnoki címet is Achilles pedig az 50-59 éves korosztályban az 5. helyen ért célba.