Átvágták a kerítést, csónakmotort, gázpalackot loptak

Az első bejelentések az ordasi hajókikötő környékéről érkeztek. Ismeretlenek egy kikötött ladikról leszerelték a csónakmotort, egy másikból pedig az üzemanyagtankot és a tartalék üzemanyagtartályt vitték el a benne lévő benzinnel együtt. Nem sokkal később egy Duna-parti telekre is betörtek: átvágták a kerítést, majd gázpalackot, -rezsót és két halászhálót zsákmányoltak a lakóhajóból.
A lopássorozattal azonban nem álltak le. Foktőn egy parkoló autóból vágták ki a katalizátort, emellett elektromos ablakkapcsolók, hangszórók és rádiók is eltűntek. Dunapatajon pedig egy gyümölcsösben álló teherautó kipufogórendszerét és katalizátorát szerelték le, valamint egy traktor akkumulátorát is elvitték.
A hasonló módszerek alapján a kalocsai nyomozók hamar összekötötték az ügyeket és rövid idő alatt azonosították az elkövetőket: két 24 éves és egy 34 éves férfit. A rendőrök lecsaptak rájuk, otthonaik átkutatásakor pedig megtaláltak több ellopott tárgyat, amelyeket visszaadtak a tulajdonosoknak.
Többrendbeli lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként a három férfit. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.
