Augusztusban játssza első felkészülési mérkőzését a KTE Kosárlabda Klub

Augusztus 18-án, hétfőn lesz az első edzőmeccse a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét együttesének, olvasható a klub honlapján. Ivkovic Stojan szakmai igazgató bejelentette, hogy hamarosan szurkolói ankétot is szerveznek, melyről részleteket a későbbiekben tesznek közzé. A felkészülés első mérkőzésén a Jászberényi KSE-vel fognak összecsapni itthon, majd Oroszlányra utaznak, ahol az MVM-OSE Lions-szal néznek farkasszemet.
Augusztus végén Debrecenben vesznek részt egy kétnapos felkészülési tornán, ahonnan Pécsre vezet az utuk. A szeptemberi, PVSK elleni párharcot követően Sopronba látogatnak, ahol szintén egy kétnapos felkészülési torna vár rájuk. Az utolsó összecsapásra hazai környezetben kerül sor, szintén a PVSK ellen. Ezt követően pedig már csak egy hetet kell várni a szezonkezdésre.
A következő idényben új szabály lép életbe, ami kimondja, hogy két magyar játékosnak is a pályán kell lennie, ami korábban már megvalósult a klubnál, így a fiatalok beépítésével és a keret kialakításánál már jóval több tapasztalattal rendelkezik, mint egyes riválisai.
