Augusztusban újra jazz Woodstock a szabadidőközpontban

5 színpadon 10 ország 100 zenésze játszik a 9. Bohém JAZZFŐVÁROS Fesztiválon

2025. 07. 12., 08:51
Vízpart, fülbemászó jazz, hideg italok, finom falatok és persze kiváló társaság – augusztus 7-e és 10-e között minden adott lesz a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban az önfeledt szórakozásra. A 9. Bohém JAZZFŐVÁROS Fesztivál azok számára is jó választás, akik a klasszikus jazz legjobb előadóinak koncertjein szeretnének feltöltődni, és azoknak is, akik egy fergeteges táncos bulira vágynak. Ráadásul július 15-ig különleges kedvezménnyel élhetnek a kecskeméti általános iskolások és szüleik – tudtuk meg Ittzés Tamás fesztiváligazgatótól, akivel az idei jazz Woodstockról beszélgettünk.
Fotók: Banczik Róbert

– Hol tart jelenleg a szervezés? Minden sínen van már?

- Egy rendezvényszervező mindig szeretne előbbre járni, a közösségnek viszont az a lényeg, hogy időben eljussanak hozzá az információkat, amikor pedig eljön a fesztivál napja, akkor minden a legnagyobb rendben legyen. Mi ezen leszünk idén is, és nagyon bízunk abban, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzánk. A Kodály Iskola igazgatói munkája nem könnyítette meg a munkát, de a tanév végeztével már egy kicsit jobban be tudok kapcsolódni a szervezésbe.

– Mekkora szervezőcsapat áll mögötted?

– Egy főállású kolléganőm látja el az operatív feladatokat, a fesztivál ideje alatt pedig egy 50 fős csapat gondoskodik arról, hogy minden gördülékenyen menjen. Köztük vannak középiskolás, közösségi szolgálatos önkéntesek, és lelkes, terhelhető, visszajáró felnőttek is, akik már maguktól kitalálják, mit kell tenni. Igazság szerint én mindig nagyon várom, hogy elkezdődjön a fesztivál, számomra akkor következik a könnyebb rész.

– Számíthatunk-e újdonságra, meglepetésre a 9. JAZZFŐVÁROS fesztiválon?

– 2016 óta, amikor elindult a fesztivál, csak minimális, néha kényszerújításokat kellett végrehajtanunk. Amikor kialakították a focipályát, kisebb helyre „szorultunk”, ami egyébként kifejezetten jót tett a fesztiválnak. Úgyhogy a régi, jól bevált recepten ezúttal sem változtatunk. Közönségünket a megszokott színpadkép és elrendezés fogadja majd, bár a wakeboard-pálya eltűnése miatt idén be fogjuk vonni a szabaddá vált mólót hangulatos helyszínként. Továbbra is a klasszikus, táncolható jazzre építünk, s csak olyan műfajokat engedünk be, amik ugyanennek a korszaknak, a 20. század első felének a termékei. A JAZZFŐVÁROS abból a szempontból egyedi, hogy itt nem csak hallgatni lehet a legjobb jazz zenekarokat, de táncolni is lehet rájuk, ezért sok külföldi vendéget vonz a rendezvény. A héten például spanyol, amerikai és holland jegyvásárlóink is voltak, akik csak valahogy rátaláltak a világhálón a fesztivál hírére. 

– Milyen koncepció alapján állt össze a fesztivál zenei programja?

– A koncepció is maradt a régi. Idén is öt színpadon szól majd a jazz. Lesznek koncertek a Domb Beachen, így akár strandolás közben is lehet hallgatni zenét. A Neumann Placcon kisebb kamaraformációk lépnek fel. A kissátorban zömében táncos produkciók kapnak helyet. Itt lesznek az úgynevezett taster, azaz étvágygerjesztő táncórák, amelyeken az abszolút kezdők is belekóstolhatnak a swingtáncba. Minden évben vannak olyanok, akik bele is szeretnek, és aztán valamelyik tánciskolában kötnek majd ki. A tervek szerint szombaton újra táncversenyt rendezünk, ami tavaly is hatalmas siker volt. Itt ugyanis spontán módon kell improvizálniuk a táncosoknak megadott időkereten belül, természetesen élő zenére. A Cargoport színpadunk már önmagában egy látványosság, hiszen két kamiont állítanak egymás mellé mértani pontossággal.  Ettől nem messze állítjuk fel a nagysátrat, ahol idén is helyet kap a nagyszínpad. Két okból szakítottunk a szabadtéri színpad hagyományával. Egyrészt nagyon ki voltunk szolgáltatva az időjárás viszontagságainak, másrészt ahogyan tavaly, úgy idén is felveszi a péntek-szombati esti koncerteket a Bartók Rádió. Hétfőn esténként adják le a tavalyi felvételeket, ami számunkra nagyon jó visszacsatolás. Ilyen minőségi műsort pedig csak zárt térben lehet megvalósítani. Így ezen az öt színpadon négy nap alatt tíz nemzet 100 zenésze szórakoztatja majd a közönséget.

– Kiket emelnél ki az idei fellépők közül?

– Tulajdonképpen ízlés kérdése, ki melyik zenekarnak örül majd legjobban. Ha például valaki a bluest szereti, akkor mindenképp ott kell lennie Sir Oliver Mally és Peter Schneider duó koncertjén. A New Orleans-i jazz szerelmesei, akik a régi recsegős lemezeket szeretik hallgatni, nem hagyhatják ki az amszterdami illetőségű The Fried Seven zenekart. Ha pedig valaki a sodró lendületű swing rajongója, akkor a belga Jake Walker lesz az ő zenekara.

Aki a magyarok közül is válogatna, annak ajánlom magunkat, vagyis a házigazda Bohém Ragtime Jazz Bandet, a Kőrösi Szürkeverebeket és persze a Miskolc Dixieland Bandet. Számos más magyar zenekar is lesz természetesen, s a fellépő zenekarok zenészeit nagyon szeretem összerakni különböző formációkká, ami mindig nagyot szokott szólni. Idén pedig megszületik egy új zenekar is a fesztivál keretében: itt fog ugyanis debütálni a tapasztalt kecskeméti jazz zenészekből erre az alkalomra összeálló Goat Jazz Band.

– Kilenc év után hogy látod, milyen pályát futott be a fesztivál? Olyan lett, amilyennek megálmodtad?

– Nagyon rizikós műfaj a fesztivál biznisz, mi is érzékeljük, milyen nehéz becsalni az embereket, akármilyen jó is egy rendezvény. Sorra szűnnek meg az országos fesztiválok, idén búcsúzik például a Kolorádó Fesztivál és a Bánkitó Fesztivál is. Bízom benne, hogy a sok nehézség ellenére minket nem ér el ez a temetési hangulat, ezért azonban nagyon sokat kell tennünk. Nem könnyíti meg a helyzetünket az sem, hogy a klasszikus jazz, amit választottunk, rétegműfaj, sohasem fog óriási tömegeket a városba vonzani. Ugyanakkor ennek is megvan a pozitív oldala. Itt szabadjára lehet engedni a gyerekeket, lehet velük strandolni, sportolni, együtt táncolhat az egész család. A látogatottság és a nézettség persze mindig lehetne még nagyobb, ez a helyszín egy jelentős mértékű növekedést is kibírna, de akkor talán épp azt veszítenénk el, amiért sokan szeretik a JAZZFŐVÁROS-t. Tőlük azt halljuk, hogy pont az a jó a fesztiválunkban, hogy élhető, családias, nem kell egymás lábát taposni, 30 percig sorban állni egy sörért. Ha ezt nézzük, biztosan jó úton vagyunk.

– Ritkaságnak számít a fesztiválok között a sok plusz program. Idén mire készülhet a közönség?

– Természetesen idén is megrendezzük a JAZZFŐVÁROS futást, lesz társasjáték sátor, és felállítjuk a tájfutó labirintus pályát is. Szombaton lehetőség nyílik sárkányhajózásra is, a csütörtöki nyitónapon pedig nem maradhat el a Oh Yeah Ordibálóverseny. Péntektől különleges veterán járművekben gyönyörködhetnek majd a fesztiválozók, sőt akár egy kört is tesznek majd velük az autócsodák tulajdonosai. Az idei év újdonsága, hogy klimatizált sátrat is tervezünk, gondolva az egyre gyakoribb forró napokra.

Ötödik alkalommal rendezzük meg a JAZZFŐVÁROS jazztábort, amely augusztus 5-én kezdődik és egészen a fesztivál végéig tart. A tábor tanárai, akik a műfaj legjobbjai, fontos szerepet kapnak a fesztiválon, de a résztvevők számára is bőven adódik majd lehetőség arra, hogy bekapcsolódjanak a közös zenélésbe. Az utolsó napon mindannyian megmutatják majd, mit tanultak az öt nap alatt. A swingtánc tábort idén is a Pepita Táncegyesület szervezi a fesztiválhoz kapcsolódóan, mindkét tábornak a Neumann János Egyetem campusa ad otthont, összesen pedig mintegy száz résztvevőre számítunk.

– A kezdetektől fogva fontos cél volt, hogy minél több kecskemétit szólítsatok meg a rendezvénnyel. Idén milyen kedvezményeket kínáltok a helyi közönség számára?

– Bár a költségek folyamatosan nőnek, a jegyárakat igyekszünk csak nagyon minimálisan emelni. A kecskemétiek és környékbeli lakosok számára végig a legolcsóbb, Super Early Bird ár marad érvényben. 6 éves korig a gyerekek számára ingyenes a belépés, a kecskeméti általános iskolások pedig a KRÉTÁ-n keresztül kaptak egy kupont, amit érvényesíthetnek, így ők is ingyenesen vehetnek részt a fesztiválon. Szüleik számára félárú belépésre jogosító kupont küldtünk ki. Fontos azonban, hogy a szülők és a pedagógusok számára kiküldött kedvezmények csak július 15-ig érvényesek.
De valójában – kis túlzással – mindenki megtalálhatja a módját annak, hogy akár ingyen bulizzon a JAZZFŐVÁROS-on. A szombati jazzfutás résztvevői a fesztiválpóló mellé aznapi belépőt kapnak, akinek pedig nincs kedve sportolni, az meg is dolgozhat a jegyéért. Nem csak a középiskolásokat várjuk ugyanis közösségi szolgálatra, a felnőttek is bekapcsolódhatnak önkéntesként a fesztivál előtt, alatt és után is az építési, szervezési, bontási munkálatokba. Így ők is ingyen fesztiválozhatnak velünk.

– Jövőre jubilál a rendezvény. Hogyan készülsz a tizedik JAZZFŐVÁROS-ra?

– Már nagyon „gyúrok” a 10 éves évfordulóra. Nagy terveim vannak a fellépőkkel kapcsolatban. Biztosan lesznek olyan sztárok, akiket régóta meg akartam hívni, de a közönség nagy kedvenceit is szeretném majd viszontlátni jövő nyáron. Tervezem azt is, hogy meghívok sok kiváló szólistát, hazait és külföldit egyaránt, és belőlük gyúrunk majd össze izgalmas formációkat. A francia Mama Shakerst, a svéd Nanna Carlingot és a japán Ken Aokit meg is említhetem. Persze még minden képlékeny, de az az egy biztos, hogy nagy durranás lesz a 10. Bohém JAZZFŐVÁROS fesztivál.