Archívum
2024.10.10

95. születésnapján köszöntötték Szlávik Józsefet

A baráti és a családi ünnepség után szerdán a városvezetés is köszöntötte a kecskeméti Szlávik Józsefet, aki október 6-án töltötte be 95. esztendejét. Az önkormányzat ajándékát és Orbán Viktor gratulációját Engert Jakabné alpolgármester adta át a szép korú ünnepeltnek, aki a mai napig maga metszi bokrait, és a piacon is gyakran segít barátainak.
2024.10.09

Ügyfélszolgálati munkatársak versengnek a Sheratonban

Az ország legkiválóbb vízügyi ügyfélszolgálati munkatársai versengnek ma a Sheraton hotelben. Az idén ugyanis Kecskemét ad otthont az Országos Ügyfélszolgálati Versenynek. Tavaly a Bácsvíz Zrt. csapata nyerte meg a szakmai megmérettetést, ezért idén ők szervezhették meg az eseményt a Magyar Víziközmű Szövetséggel karöltve.
2024.09.27

Elrajtolt a PsychArt24 Maraton – Szombat délig tart a közös alkotás az előítéletek lebontásáért

Pénteken délben Kecskeméten is elkezdődött a PsychART24-Művészeti Maraton. Az ifjúsági otthon tükörtermében szombat délig alkotnak együtt mentális betegek, hozzátartozóik, gyógyítóik, segítőik, művészek és a nyitott szívű érdeklődők a kecskeméti kórház pszichiátriai osztálya és a Főnix Madár Egyesület szervezésében.
2024.09.19

Több százan sétáltak együtt a demenciával élőkért Kecskeméten

Idén is sétával hívták fel a figyelmet a demenciával élők számának drasztikus növekedésére Kecskemét belvárosában. A Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda 7. alkalommal szervezte meg az Alzheimer Sétát, amelyen idén mintegy háromszázan vettek részt, idősek és fiatalok egyaránt. Az esemény mottója az volt: Tegyük közüggyé a demenciát!
2024.09.17

Újra kell ültetni a véderdőt Kadafalván, szinte minden fa kiszáradt

Idén márciusban összesen 340 fát és 1150 bokrot ültettek el Kadafalván, az ipari park területén. A cél az volt, hogy véderdő növekedjen belőlük, elhatárolva a gyárterületet a lakóövezettől, sajnos azonban az aszály nem kímélte a facsemetéket, rengeteg kiszáradt közülük.
2024.09.14

Pénteken elkezdődött a XX. Ballószögi Szüreti Napok

Pénteken délután megnyitották a XX. Ballószögi Szüreti Napok programsorozatot. Az egésznapos eső miatt sátorban tartották meg az ünnepséget, amelyen átadták a nagyközség elismeréseit, felléptek a helyi ovisok és a nyugdíjasklub rock nagyijai is. A településnek van mit ünnepelnie, ugyanis négy jubileumot is tart idén: 70 éve rendelkezik önálló közigazgatással, 20 éves a szüreti napok, 30 éves a faluház, és 100 éves a posta.
2024.09.04

Két napra a Művészetek Főutcájává válik a Rákóczi út

Új összművészeti fesztivál indul Kecskeméten. A Művészetek Főutcája elnevezésű programsorozat – amelynek ötletgazdája Cseke Péter – szeptember 14-én és-15 én debütál, rendkívül gazdag kínálatában a Magyar Művészeti Akadémia minden tagozata képviselteti magát. A rendezvény idejére lezárják a Rákóczi út városból kivezető oldalát. A részletes programokat szerda délelőtt mutatták be az újságírók számára a Lechner Kávéházban.
2024.08.04

Szovjet járművek randevúztak a Bácsvíznél

Ladák és Moszkvicsok lepték el szombaton délután a Bácsvíz Zrt. üzemirányító központját, de még egy gyönyörű Csajka is begördült az épület elé. A Szovjet Járműves Baráti Társaság 45 járművel érkezett szakmai kirándulásra városunkba. Az UNIVER üzemlátogatása után hajtottak ki egy látványos felvonuláson a Mártírok útján található telephelyre, ahol Kurdi Viktor elnök-vezérigazgató személyesen fogadta a vendégeket.
2024.07.11

40 órányi jazz és swingtánc vár ránk a Domb Beachen

Vízpart, fülbemászó muzsika, hideg sör és finom falatok – kell-e ennél több egy szabadtéri családi fesztivál sikeréhez? Erre a receptre épült a BOHÉM JAZZFŐVÁROS fesztivál, amely már nyolcadik éve csábítja Kecskemétre a klasszikus jazz szerelmeseit. Az augusztus 1-jétől 4-ig tartó jazzünnepről Ittzés Tamás fesztiváligazgatót kérdeztük.
2024.06.27

Élő tárlaton mutatták be Kecskemét múltját

Egy különleges színházi projekt valósult meg Kecskeméten, a Street Food Street Art és Borsétány első napján. Az ÉLŐ -TÁRLAT című produkcióban kecskeméti és szabadkai diákszínjátszók elevenítették fel városunk múltját Sárosi Gábor rendezésében.
2024.06.20

Újra Kecskemét lesz a bábszínházak fővárosa

Június 22-e és 27-e között Kecskemétre figyel a bábszínházi szakma. Mintegy 400 vendég érkezik városunkba a Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozójára a szervező Ciróka Bábszínház meghívására. Több mint 40 előadás, számtalan szakmai program színesíti a fesztivált, de különleges meglepetésekre készülhetnek a gyerekek is a szünidő első két napján. A részletekről Kiszely Ágnest, a Ciróka Bábszínház igazgatóját és Bodor Évát, a Találkozó főszervezőjét kérdeztük.
2024.06.18

Szombaton kezdődik a Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozója

Szombattól újra Kecskemét lesz a bábszínházak fővárosa. Június 22-e és 27-e között rendezi meg a Ciróka Bábszínház a Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozóját. Több mint 40 előadás, számtalan szakmai program színesíti a fesztivált, a szünidő első két napján pedig szabadtéri előadásokkal kedveskednek a közönségnek. A Találkozó részleteiről ma délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Cirókában.
2024.06.14

23. alkalommal rendezték meg a Színjátszó Maratont

Csütörtökön tartotta éves nagy seregszemléjét a Kecskeméti Színjátszó Műhely a Ciróka Bábszínházban. A XXIII. Színjátszó Maratonon idén öt előadást láthatott a közönség. A Waldorf Színcsillag, a Lazarcú Maszkák, a Kadásokk Színjátszókör és az Ifjú Morbid Színpad produkciója után egy különleges színházi csemegével is meglepték a közönséget.
2024.06.07

Kecskeméten tanácskoznak a neonatológusok

Az újszülöttkori fájdalom diagnosztikája és annak kezelése az egyik fő témája a szombatig tartó Magyar Neonatológus Társaság V. Kongresszusának és a Fiatal Neonatológusok IX. Találkozójának. Három nap alatt mintegy háromszáz újszülött gyerekorvos tanácskozik Kecskeméten, a Sheraton hotelben. A szekcióülések, kerekasztalbeszélgetések mellett a legújabb technikai eszközöket is bemutatják a résztvevőknek.
2024.05.30

Roma szerzők műveit adták elő a versmondók

Álmodtam egy világot címmel rendezte meg hagyományos roma vers-, mese- és prózamondó versenyét a Tóth László Általános Iskola. Tizenegy diák jelentkezett a megmérettetésre a város különböző intézményeiből, a rendezvényhez kapcsolódó rajzversenyre pedig mintegy kétszázan küldték be alkotásukat.
2024.05.30

Bán Jánosnak adja át a Kecskemétfilm vezetését Mikulás Ferenc

Június 1-jével új ügyvezetője lesz a Kecskemétfilm Kft.-nek. Mikulás Ferenc, kinek neve összeforrt a rajzfilmstúdióéval, 53 év után adja át az igazgatói feladatokat Bán János írónak, az M5 korábbi csatornaigazgatójának, a Kecskeméti Médiacentrum előző főszerkesztőjének. A leköszönő és az új ügyvezetővel közösen ültünk le beszélgetni a stúdió küldetéséről, az animáció megújulásáról és az előttük álló kihívásokról. A tegező megszólítás oka, hogy mindkettőjüket húsz éve ismerem.
2024.05.25

120 éves álom vált valóra a Cifrapalotában

Igazi örömünnep volt szombaton délelőtt a Cifrapalotában. Ezek a képek mind beszélnek címmel nyílt meg a Kecskeméti Katona József Múzeum új képzőművészeti állandó kiállítása a második emeleten, és most adták át a Cifrapalota infrastrukturális fejlesztését is. Mintegy 96 millió forintos állami forrásból egy speciális lift épült a műemléki épületbe, így mostantól mozgáskorlátozottak is látogathatják az emeleti kiállítótermeket.
2024.05.12

Cirkuszi varázslat és mesés kalandjáték a Cirókás Napon

Izgalmas kalandtúrával és a Dobronka Cirkusz, világszám! című vendégelőadásával várták a gyerekeket vasárnap délelőtt a Ciróka Bábszínházba. Idén is a Cirókás Napon zárult le a bábszínház Vasárnapi Mesébelépő játéka. A gyerekek a bábszínészekkel együtt játszottak, és kiderült az is, ki lett a Társulat Tiszteletbeli Tagja.
2024.05.11

Mindenki örömére muzsikált az erdő

A fák törzsének dőlve, a fűre, mohára heveredve, az erdő különleges atmoszférájában élvezhették a zene varázsát mindazok, akik szombaton kilátogattak a Nyíri-erdőbe. Itt rendezték meg ugyanis a Muzsikál az erdő programsorozat első felvonását. Holnap Lakiteleken folytatódik a program, majd a Mátra Művészeti Napok keretében, végül a Körösök völgyében várják koncertekre a természet és a zene szerelmeseit. A cél ugyanaz: a zene és az erdő erejével tegyenek egy zöldebb jövőért.
2024.05.06

80 nap alatt a PIC körül - megrázó kiállítás nyílt a koraszülött részleg mindennapjairól

Különleges fotókiállítást nyílt anyák napja alkalmából a kecskeméti kórház aulájában. Frendl-Czakó Zsuzsanna közel három hónapot töltött a Pic részlegen. Iker fiai közül az egyiket elveszítette, a másik azonban egészségesen hagyhatta el a kórházat. Az akkor készült megrendítő fotóival köszönte most meg az osztály dolgozóinak áldozatos munkáját.
2024.04.18

Acélművészeti installációk kerülnek az Izsáki út két új körforgalmába

Három közterületi alkotás elhelyezéséről is döntöttek a kecskeméti képviselők a csütörtöki testületi ülésen. A kadafalvi Kada Elek-szobor új helyre, a leendő közösségi térre kerül, az Izsáki út két új körforgalmába pedig két acélművészeti installációt helyeznek el a KÉSZ Holding Zrt. felajánlásának köszönhetően.
2024.03.27

95. születésnapján köszöntötték Börönte Mihályt

Családja körében ünnepelte 95. születésnapját a kecskeméti Börönte Mihály, akit Engert Jakabné alpolgármester is köszöntött a jeles évforduló alkalmából. Misi bácsi ugyan már nehezen mozdul ki otthonából, de szellemileg friss. Minden nap újságot olvas, sőt a híreket is követi a televízióban.
2024.03.19

Kiállítás az előítéletek leküzdéséért

Különleges alkotásokból nyílt kiállítás a Bács-Kiskun Váregyei Oktatókórház Liftgalériájában kedden délelőtt. A kórház szakemberei készítették a tárlat festményeit a Pszichiátriai Osztály és Járóbeteg Szakellátás antistigma programjának keretében. A cél az volt, hogy leküzdjék azokat az előítéleteket, amelyekkel a pszichiátriai betegeket és ellátóikat bélyegzik meg nap mint nap.
2024.03.12

HÍRÖS VÁROS AZ AAFŐDÖN KECSKEMÉT – Izgalmas beszélgetésen mutatták be az egyetem új kötetét

Mi lehetne Kecskemét új szlogenje? Hogyan látják városunkat a nagyvilágban? Mi teheti boldoggá egy település lakóit? Hogyan lehet felépíteni a városmarketinget? Ilyen izgalmas kérdések kerültek szóba kedden délután a HÍRÖS VÁROS AZ AAFŐDÖN KECSKEMÉT című településmarketingről szóló tanulmánykötet ünnepélyes bemutatóján a Városháza Kada Elek termében.
2024.02.13

„Jöhetnek nehézségek, akkor is egymás mellett, a szeretet mellett döntünk”

Jövőre lesz 40 éve, hogy összekötötte az életét dr. Mohos Andrea tüdőgyógyász főorvos és dr. Király Csaba belgyógyász-kardiológus főorvos. Mindketten a kecskeméti kórházban dolgoznak, négy gyermeket neveltek fel, akik négy unokával ajándékozták meg őket. A házasság hete alkalmából őket kérdeztük kapcsolatukról. Miközben olyan dolgokról beszéltek nekünk, amiről talán a legnehezebb beszélni, minden rezdülésükön érződött az egymás iránti tisztelet, a kölcsönös szeretet.
2024.02.08

Együttműködésre léphet a kecskeméti önkormányzat és az Igazságügyi Minisztérium – A cél a kiberbűnözés megfékezése

Senki ne maradjon segítség nélkül, ha bűncselekmény áldozatává válik! Ezzel a céllal építi az Igazságügyi Minisztérium az áldozatsegítő központok országos hálózatát. Csütörtökön délelőtt Kecskeméten, az Arany János utcai központban tartottak széles körű egyeztetést, amelynek elsődleges célja a kiberbűnözés megfékezése volt. Ennek érdekében együttműködésre lép Kecskemét önkormányzata a minisztériummal – jelentették be a megbeszélést követő sajtótájékoztatón.
2024.02.01

„Sosem érzem magam késznek” - Újabb királylány szerepében láthatjuk Horgas Ráhelt a Cirókában

Igazi show-műsorra készül a Ciróka Bábszínház. Pénteken mutatják be a nagyteremben Kolozsi Angéla A só című meséjét Kuthy Ágnes rendezésében. Horgas Ráhel játssza a főszereplőt, akit „elkerget a király, ki úgy uralkodik, hogy nem tudja, milyen fontos a nátriumklorid.” A társulat egyik legfiatalabb színművészével a premier apropóján beszélgettünk. De mesélt nekünk kecskeméti benyomásairól és szakmai álmairól is.
2024.01.25

45 kilótól szabadult meg fél év alatt – elmesélte, hogyan csinálta

Embert próbáló időszak áll kollégánk, Hajagos Csaba mögött. Tavaly júniusban 130 kilósan döntött úgy, hogy orvosi segítséggel új embert farag magából. Sok-sok lemondás, kemény küzdelmek árán 45 kilót fogyott alig fél év alatt a Katona József Múzeum osztályvezetője, Hírös Históriák című magazinunk szerkesztője. Olyan drasztikus volt a változás, hogy sokan alig ismertek rá. Csaba módszeréről, motivációiról, a változás erejéről és a lehetséges buktatókról mesélt nekünk.
2024.01.23

Művészettel, szeretettel: személyesen adtuk át jótékonysági kiállításunk bevételét

Összesen 455 ezer forint gyűlt össze a Kecskeméti Médiacentrum és a Városi Szociális Közalapítvány Művészettel Szeretettel című jótékonysági kiállításán tavaly decemberben. Az adományokat ma (kedden) délután személyesen adtuk át olyan kecskeméti szülőknek, akik egyedül maradtak gyermekeikkel. Kilenc család részesülhetett 50 ezer forintos támogatásban, egy hatgyermekes édesanya, akinek karácsonykor hunyt el a férje, 55 ezer forintot kap a jótékonysági tárlatnak köszönhetően.
2024.01.17

Kecskeméten is lesz kijelölt meddőségi szakambulancia

Még az idei évben elindulhat a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban a meddőségkezelési szakambulancia. Országos szinten nyolc ilyen központot hoznak létre annak érdekében, hogy minél többen érhessék el a meddőségi kivizsgálásokat. Kecskeméten eddig is számos szolgáltatás elérhető volt, már csak a meddőségi szakpszichológus szolgálat létrehozása van hátra ahhoz, hogy kijelölt központ legyen az intézmény.
2023.12.08

Új csoportszobával bővült a Barackvirág Óvoda

Pénteken délután avatták fel ünnepélyes keretek között a Kecskeméti Barackvirág Evangélikus Óvoda új csoportszobáját. Még csak két éve nyílt meg a város legújabb ovija Homokbányán, de olyan népszerű lett, hogy szükség volt a bővítésére. Mostantól négy csoportban összesen 98 kisgyerek járhat ide, akiket keresztény értékrendben, hagyományaink tiszteletére nevelnek.
2023.12.05

A legaktívabb segítőket köszöntötték az önkéntesség ünnepén

Az önkéntességet, az összefogást, az emberséget és az aktív idősödést ünnepelték ma délelőtt a Széchenyi István Közösségi Házban. Itt gyűltek össze a CédrusNet Kecskemét program aktivistái az önkéntesség világnapja alkalmából, hogy hangolódjanak a közelgő ünnepre és elismerjék kiemelkedő munkát végző tagjaikat.
2023.11.24

Missziója, hogy reményt nyújtson a cigány gyerekeknek

15 évesen gyerekanya lett, aztán hatalmas családos anya, abból elvált, egyedülálló anyává vált, majd elnyerte az Aranyanyu díjat is. A "rettegett" Zsinór utcában ő mindenki Timi nénije, még az idősek és a gengszterek is így szólítják tiszteletük jeleként. Somogyi Tímea ugyanis több fronton is egy jobb, békésebb, igazságosabb Magyarországért dolgozik. Ennek elismeréseként a múlt héten vehette át a 2023-as Somnakuni Luludyit, azaz a Roma Női Civil díjat. A díj apropóján beszélgettünk vele roma sorsról, előítéletekről, lehetőségekről reményekről és a matematikáról.
2023.11.17

Az élet kisebb és nagyobb csodáiról mesél a Ciróka legújabb előadása

Tiszavirág - Meg minden, ami véletlen eszembe jutott valakinek a születésnapján Ezzel a sokat ígérő címmel mutatják be szombaton a Ciróka Bábszínház legújabb produkcióját. Az elsősorban óvodásoknak szóló progresszív, kísérletező előadást Varsányi Péter írta és rendezte bábszínpadra. Mint megtudtuk, egy igazán örült, szabad és játékos darabra készülhet a közönség az élet apróbb és nagyobb csodáiról.
2023.11.10

Kis versmondók találkoztak a Szórakaténuszban

A versek birodalmába varázsolták ma el az óvodásokat a Szórakaténusz Játékmúzeum körtermében. Most rendezte meg ugyanis hagyományos versmondó találkozóját a város nagycsoportos óvodásai számára a Hosszú Utcai Óvoda. Idén 26 kisgyerek készült egy-egy őszhöz kapcsolódó költeménnyel a játékos eseményre, amelynek a tehetséggondozás mellett a közösségépítés is fontos célja.
2023.11.08

Megújult és kibővült a Szent Imre utcai óvoda

Dupla ünnepet tartottak szerdán délelőtt a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola Szent Imre utcai óvodájában. Most adták át és szentelték fel az intézmény épületét, amely mintegy 310 millió forintból születhetett újjá, emellett most zárult le az óvoda Szent Imre ünnepségsorozata is.
2023.10.05

Szinte mindenük odaveszett a tűzben

Másfél hete a tűz martalékává vált egy négytagú ballószögi család otthonának tetőszerkezete. A födém és tető teljesen megsemmisült, lényegében csak a falak maradtak az épületből, a berendezés is használhatatlanná vált. Mivel biztosításuk nem volt, most a semmiből kell újraépíteniük a házat. Ballószög önkormányzata a család mellé állt, de nagyon sok támogatásra van szükségük ahhoz, hogy még a tél beállta előtt tető kerüljön a fejük fölé.
2023.10.03

Demencia a családban – „Olyan, mintha lenne még egy gyerekünk, aki nem tanul, csak felejt”

A demencia ma már népbetegség. Becslések szerint világszerte 55 millió embert érint, hazánkban pedig mintegy 250 ezer idős nőt és férfit sújt a memóriazavarral, szellemi és testi hanyatlással járó gyógyíthatatlan kór. Mivel egyre többen élnek meg szép kort, egyre több családnak jelent embert próbáló feladatot a demensek gondozása. Riportunkban négy érintett történetén keresztül mutatjuk be a demencia különböző szakaszait, és azt, hogy milyen támogatásra számíthatnak városunkban az idősek és hozzátartozóik.
2023.09.04

Megédesítették az iskolakezdést

Édes meglepetéssel köszöntötték hétfőn reggel az 1. n osztály tanulóit a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában. A német nemzetiségi nyelvoktató program osztálya csokoládéval, cukorral megpakolt csomagokat vehetett át a Német Települési Nemzetiségi Önkormányzatnak köszönhetően. Ezt a német szokást 2004 óta ápolják, akkor indult el ez a különleges program az intézményben.
2023.08.28

237 gyerek iskolakezdését könnyítette meg idén a Varázstáska

Idén is megtelt a Varázstáska. Széles körű együttműködésnek köszönhetően összesen 237 gyerek részesült Kecskemét önkormányzatának jótékonysági tanszergyűjtő akcióján összegyűlt adományokból, amelyek értéke meghaladta az 5 millió forintot. Más jellegű támogatásokkal együtt összesen 11,5 millió forinttal segítette a város 778 gyerek iskolakezdését – hangzott el az ifjúsági otthon Tükörtermében rendezett adományátadáson.
2023.08.08

Kecskeméten készült el a világ első vályogból nyomtatott szaunája

Egy világújdonság született meg néhány napja Kecskeméten, a Petőfiváros egy családi házának udvarán. Itt készült el – alig két hét alatt – a világ első 3D nyomtatott vályog szaunája. Az Ökodome csapatának úttörő fejlesztése forradalmasíthatja az építészetet, jövőre már lakóház nyomtatását tűzték ki célul. A különleges projektről Bihari Ádám építészmérnök számolt be nekünk, aki egyben a projekt felelős műszaki vezetője is.
2023.08.02

Szolgálati lakással és praxiskezdő támogatással várják a háziorvosokat Kecskeméten

Jelenleg három felnőtt és egy gyermekorvosi praxis betöltetlen Kecskeméten, ősszel pedig Kadafalván megüresedik egy újabb háziorvosi álláshely. A helyettesítés folyamatos, a város pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarabb új szakemberek kezdjék meg a munkát. A jelentkező orvosok a szolgálati lakás mellett többek között 1 millió forint praxiskezdési támogatást és komplexen felszerelt rendelőt is kapnak. A részletekről Engert Jakabné alpolgármesterrel beszélgettünk.
2023.07.28

Újra itt a jazz Woodstock, jövő héten kezdődik az év bulija Kecskeméten

A jazz szerelmesei már számolják vissza a napokat, a swing táncosok csomagolnak, a szervezők gőzerővel készülnek, hisz jövő hét csütörtökön startol a régió legnagyobb és legkülönlegesebb szabadtéri klasszikus jazzfesztiválja, a VII. JAZZFŐVÁROS. Augusztus 3-a és 6-a között öt színpadon, tíz ország százhúsz zenésze szórakoztatja a közönséget, a 40 óra zene, a hajnalig tartó jam session bulik mellett azonban minden eddiginél több kísérő programra számíthatunk a szabadidőközpontban. Ittzés Tamás fesztiváligazgatót telefonon sikerült elérnünk, hisz ezen a hétvégén még a Csíki Jazz fesztiválon lép fel a Bohém Trióval.
2023.07.03

Mesevilág várja a kis betegeket a kecskeméti gyerekpszichiátrián

Mostantól nem csak a gyerekosztályára lehet büszke a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, Valószínűleg Kecskemété lett az ország legszebb gyerekpszichiátriája is. Tavaly költözött új épületbe a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Szakambulancia és Gondozó, most pedig a Poli-Farbe támogatásával, a Kecskemétfilm Kft. figuráival igazi mesevilág született itt.
2023.06.16

Fényfestés, főtéri vetítések és rajzfilmek minden mennyiségben – Jövő héten startol a KAFF

Jövő szerdától újra az animáció fővárosa lesz Kecskemét. Az egészen vasárnapig tartó 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál programjairól pénteken délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Hírös Agórában. Mint kiderült, a gazdag szakmai programok mellett idén is lesznek főtéri vetítések, koncertet ad a Kaláka és a Bohém Ragtime Jazz Band, és két este is fényanimációba öltöztetik a Városháza homlokzatát.
2023.06.11

Szabó Balázs „elbájolta” a kecskeméti közönséget

Szabó Balázs Bandájának koncertjével ért véget a megújult kecskeméti Városháza egy hetes programsorozata szombaton este. Varázslatos hangulatot teremtettek az esti fényekben pompázó díszudvaron, a közönség alig akarta hazaengedni őket.
2023.06.05

Mesebeli időutazók csöppentek Kecskemét főterére

Szürreális élményben lehetett része vasárnap este mindazoknak, akik kíváncsiak voltak a Stelzen Art társulat Időutazók című produkciójára. Míg délelőtt pillangóként és tündérekként lejtették táncukat a gólyalábas bábművészek, az éjjeli főtéren kivilágított, bizarr jelmezcsodákban varázsolták el a közönséget.
2023.06.02

Legyen nálunk is sikk a spárgaszedés!

Csodasípokat terem, betegségektől véd, ráadásul mennyei fogások készíthetőek belőle. Mi az? Hazánkban sajnos egyelőre csak kevesen tudják a választ erre a találós kérdésre, pedig a spárgatermelésnek több mint hatvanéves a hagyománya itthon. Az sem köztudott, hogy Kecskemét mellett, a Bács Zöldért Zrt. borbási gazdaságában található az ország legnagyobb spárgatermelő területe. A multikba szállítják innen ezt a különleges zöldségfélét, aki azonban friss és igazán ízletes spárgára vágyik, saját kezűleg is leszedheti magának. Másképp nem is érdemes – állítja Bűdi Zsolt Attila vezérigazgató, a kertészet egyik tulajdonosa.
2023.06.02

„A gyerekeid valahol ég és föld között lebegnek” – Könyv segíti a koraszülött babák családjait

Csodák már pedig léteznek – erről számolnak be azok az apukák és anyukák, akik megosztották történetüket a Hírös Koraszülettekért Alapítvány Kincstaláló című, most megjelent kiadványában. A kötet – amit pénteken délután mutattak be a Vincent étteremben – azzal a céllal született, hogy erőt adjon, példát mutasson azoknak a szülőknek, akiknek gyermekük idő előtt érkezett.
2023.05.31

Mercedessel tehetünk időutazást az 1930-as évek Kecskemétjén

Árpádkával szelfizhetünk, egy Mercivel tehetünk időutazást a régi Kecskeméten, sőt azt is kipróbálhatjuk, milyen volt az 1911-es földrengés a Városháza vasárnap nyíló új látogatóközpontjában. Az országosan is egyedülálló interaktív kiállítást elsőként a sajtó képviselői számára mutatták be, a Városháza megnyitó ünnepség-sorozatán, június 4. és 10. között azonban bárki ingyenesen megtekintheti.
2023.05.29

Óriás halak úsztak az égen Kecskemét felett

Parádésan ért véget a 10. Színházi Olimpiával felturbózott cirókás gyerekhétvége Kecskeméten. Szombat reggeltől egészen hétfőn estik tartott a programdömping a Bábszínházi Világtalálkozó keretében, záró akkordként hatalmas halak kápráztatták el a főtéri járókelőket.
2023.05.19

Élményfestéssel küzdenek az előítéletek ellen

Együtt a világban – avagy stigmán innen és túl – ezzel a címmel rendeztek ma délután élményfestést a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban. A különleges programon együtt alkottak a Pszichiátriai Osztály szakemberei más területek képviselőivel, a cél pedig az volt, hogy leszámoljanak azokkal a stigmákkal, amelyekkel a pszichiátriai betegeket és ellátóikat bélyegzik meg nap mint nap.
2023.05.16

Háromnapos gyereknappal indul a Bábművészeti Világtalálkozó

Életre szóló élményekre számíthatnak a gyerekek május utolsó hétvégéjén Kecskeméten. Ekkor indul el ugyanis a Bábművészeti Világtalálkozó Szervusztok pajtikák! címmel, a 10. Színházi Olimpia keretében. A Ciróka Bábszínház jóvoltából háromnapos lesz az idei gyereknap, de azután sem ér véget a mulatság. Május 27-től június 24-ig 38 különlegesebbnél különlegesebb bábos produkció érkezik városunkba. Leszáll nálunk egy léghajó, lesz érzékek színháza, sőt óriásbábok is ellepik a várost. A részletes programokról ma tartottak sajtótájékoztatót a Cirókában.
2023.05.12

A legnagyobb magyar tudósokról nyílt kiállítás a Katonában

Különleges tárlat nyílt pénteken délután a Katona József Gimnázium dísztermében. Két hétig itt lesz látható a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás, amelynek a kecskeméti volt a 61. helyszíne.
2023.05.03

Feleslegből érték: suskázásra várják a kecskemétieket

Ami valakinek felesleges, az a másiknak érték lehet – erre az alapigazságra épít a Kecskeméti Suska Kör, amely a tagok cserebere-üzleteinek lebonyolítására jött létre. Ádám Péterné, a kör alapítója egy olyan közösséget szeretne összehozni, amelynek tagjai különböző termékeket, szolgáltatásokat cserélnének bizalmi alapon, egyszerű szabályokkal. A kör márciusban jött létre, és bíznak abban, hogy egyre többen csatlakoznak majd hozzájuk.
2023.04.20

Országosan is egyre elismertebb a Kecskeméti Vadaskert

Hagyományos tavaszi szakmai bejáráson mutatta be terveit és eredményeit a Kecskeméti Vadaskert csütörtökön délelőtt. A kötetlen hangulatú sétára meghívták az alapító önkormányzat, a társzervek, partnereik, valamint a média képviselőit is. Mint kiderült, idén szeretnék elérni a 120 ezres látogatószámot, mindent meg is tesznek ennek érdekében.
2023.04.18

Akkor ismertem meg Kecskemétet, amikor a dolgoknak még volt idejük megtörténni

Varnus Xavér orgonaművésszel nagy kihívás interjút készíteni. Egyrészt azért, mert már vagy tízezer cikk született róla. Másrészt pedig szinte lehetetlen írásban visszaadni egy ilyen vibráló tehetséggel folytatott beszélgetés velejét. Miközben egy kávé mellett mesélt nekem, láthattam nemrég elhunyt öccse halotti maszkját, megmutatta legkedvesebb zenéit, kanadai otthonát, sőt Faludy György egy sosem látott vallomását is megosztotta velem. A sok-sok csapongó történet, lenyűgöző művészi pályája mögött pedig előtűnt az ember.
2023.04.14

Yael Rasooly elvarázsolta kecskeméti közönséget

Csütörtökön este egy világhírű produkcióval ünnepelhette a kecskeméti közönség a 10. Színházi Olimpiát, amelynek idén Magyarország ad otthon. Az izraeli Yael Rasooly hozta el a Cirókába Paper Cut című előadását, frenetikus sikert aratva.
2023.03.21

Izgalmas előadások érkeznek Kecskemétre a 10. Színházi Olimpián

Húsvéttól egészen Szent Iván éjjeléig tart a 10. Színházi Olimpia, amelynek Kecskemét is fontos helyszíne lesz. A Ciróka Bábszínházban láthatjuk majd többek között az izraeli Yael Raasoly Paper cut című előadását, amely New Yorkban is nagy sikert aratott. Hazánk 35 ország 200 társulatát fogadja majd az olimpián, 550 előadást mutatnak be mintegy 70 helyszínen. A részletekről tartottak ma sajtótájékoztatót a kecskeméti bábszínházban.
2023.03.19

Egy kecskeméti srác lett a második a Nagy Magyar Filmteszten

Egy kecskeméti fiatal lett a második helyezett a 6. Nagy Magyar Filmteszt című vetélkedőn. Csenki Csongor most másodéves a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen média disegner szakon, rendezőnek készül. Sikerét azonban leginkább annak köszönheti, hogy a filmtörténet legjobb filmjein nőhetett fel. Édesanyja ugyanis az Otthon mozi vezetője, gimis éveiben ő is ott dolgozott mozigépészként. Többek között erről is mesélt nekünk.
2023.02.28

Saját épületet kapott a kecskeméti gyerekpszichiátria

Új távlatok nyíltak a kecskeméti Gyermekpszichiátriai Gondozó és Szakambulancia számára, hiszen nemrég saját épületbe költöztek. Régi álmuk vált ezzel valóra. Eddig a rendelőintézet három emeletén szétszórva fogadták a kis betegeket. Azért is nagy öröm a komfortos, gyerekbarát épület, mert a szakmára sajnos egyre nagyobb teher hárul. Ma már szinte minden nap érkezik hozzájuk veszélyeztetett fiatal. Többek között erről is beszélgettünk dr. Bódi Zsuzsanna adjunktussal, a gondozó vezetőjével.
2023.02.16

Az elfogadásra tanít a Ciróka új előadása

Szombaton mutatta be a Ciróka Bábszínház társulata az évad legújabb előadását, az Egyszem, Kétszem, Háromszem című darabot Fodor Orsolya rendezésében. A pályakezdő alkotónak ez a második kőszínházi rendezése, ami egy rendkívül érzékeny témát, a kirekesztést, a csúfolódást dolgozza fel a mese nyelvén, sok-sok humorral fűszerezve.
2023.01.26

Gyerekcipőben: Egyre népszerűbb Gyenes-Barta Gabi podcast rovata

A Hírös.hu mellett mellett már a Youtube-on és a Spotify-on is elérhető Barta Gabi podcastje, a Gyerekcipőben. Kollégánk, aki tévés szerkesztőből lett logopédus, olyan kiváló szakemberekkel beszélget, akik hivatásuknak választották, hogy a gyerekek életét szebbé, jobbá és könnyebbé tegyék. Ebben nyújt számunkra is segítséget Gabi podcast rovata.
2023.01.20

Csoda Kecskeméten: nyolc év után tért haza Bella, a szökős labrador

2015-ben tűnt el Kecskemét-Felsőszéktóról egy gyönyörű labrador, akit hiába keresett családja. Sajnos nem ritka az ilyen eset, Bella története azonban – Lassie-hez – hasonlóan mesebeli véget ért. Nyolc év után ugyanis visszakerült otthonába a csavargó kutyus. Felismerte gazdáit, sőt a régi vezényszavakra is emlékezik.
2022.12.20

Az elgázolt édesanya családja számára is vittünk ajándékcsomagot

Kedden délelőtt átadtuk az adománygyűjtő akciónk ajándékait az Áldozatsegítő Központnak. A tíz családon felül egy plusz csomagot is összeállítottunk a vasárnap hajnalban a Vízmű utcán elgázolt édesanya árván maradt gyermekeinek.
2022.12.19

Lezárult az adománygyűjtő akciónk

Hétfőn délben ért véget a Kecskeméti Médiacentrum adománygyűjtő akciója, amit az Áldozatsegítő Központtal együttműködve hirdettünk bűncselekmények áldozatainak támogatására. Az utolsó napon érkezett Engert Jakabné polgármester, hogy egy nagy csomag édességgel járuljon hozzá a gyűjtésünkhöz.
2022.12.19

Karácsonyi kívánságokat váltottak valóra

Ötven gyerek karácsonyi kívánságát teljesítette Kecskemét önkormányzata a Malom Központtal és a Hírös Cédrus Egyesülettel összefogva egy jótékonysági játék keretében. A gyerekek a Malom applikáción keresztül küldhették el, mire vágynak igazán a szeretet ünnepén. A szerencsések pedig meg is találhatják azt a fa alatt.
2022.12.13

A nehézségek ellenére is jól teljesített a megyei kórház

Két év kihagyás után újra megrendezte év végi bővített Ünnepi Szakmai Vezető Testületi Ülését a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház. Az intézmény ebédlőjében tartott eseményen értékelte az évet dr. Gondos Miklós főigazgató, és emlékplaketteket is átadtak a kiemelkedő munkát végző kollégáknak.