Augusztusig nem lehet bolygatni a partifecske és gyurgyalag telepeket

KÖZLEMÉNY
2023. 06. 04., 12:03
Már tojásokon ülnek a partifecskék és a gyurgyalagok, ezért fokozottan kell óvni a homokfalakban zajló költéseket a bolygatástól. A kiskunmajsai Bács-Bau System Kft. példásan járt el, miután a telephelyén lévő termőföld-depónia megbontott partfalában partifecskék telepedtek meg.

Hazánk legkisebb fecskefaja, a partifecske és a színpompás gyurgyalag löszös, homokos magas partfalakban fészkelnek. Régebben a természetes fészkelőhelyeiket a szabályozatlan folyók szakadásos partfalai adták, ám ezek eltűnése miatt új helyszíneken jelentek meg. Költőüregeiket ma már jórészt homokbányák, dombvidéki löszfalak természetes szakadásaiba vájják, de szinte bármilyen függőleges partfalba képesek beköltözni, legyen az vízelvezető árok, építési területen lévő munkagödör vagy földhányás.

Ez történt Kiskunmajsán is, ahol a Bács-Bau System Kft. telephelyén lévő termőföld-depónia megbontott függőleges partfalában partifecskék telepedtek meg.

Az afrikai telelésükből tavasszal visszaérkező madarak április második felétől május végéig tucatnyi, akár százas nagyságrendben foglalják el a fészkelésre alkalmas homokfalakat. Ezek bolygatása évről évre visszatérő probléma. Költési időben, április 15.-augusztus 1. között nagyon fontos a telepek nyugalmának biztosítása, a homokbányászat és a földmunkák felfüggesztése. Amennyiben ezeken a helyeken ekkor mégis munkavégzés zajlik, az a tojások, a kotló madarak és a fiókák pusztulását okozhatja.

partifecskék
A friss partfalakat hamar megtalálják a partifecskék. Fotó: Puskás József

A partifecske Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 Ft. A gyurgyalag szintén oltalom alatt áll, fokozottan védett, 100 000 Ft eszmei értéket képvisel. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 43. § (1) bekezdése kimondja, hogy „Tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.”

Kiskunmajsán egy terepmotoros észlelte a depóniában fészkelő partifecskéket, így jutott az eset a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság tudomására. Ezután az illetékes természetvédelmi őr értesítette a cég ügyvezetőjét, majd a helyszínen megállapította, hogy már 60-70 fészkelőüreget készítettek a madarak a depóniában, a fészkelés már előrehaladt állapotban van. Igazgatóságunk a madarak költésére figyelmeztető táblát helyezett ki. A zavarás megakadályozása érdekében a cég a területet körbekerítette, és ígéretet tett arra, hogy a másodköltéseket is figyelembe véve augusztus közepéig nem bolygatja a depóniát. Ezúton is köszönjük a pozitív hozzáállásukat!

költőhely
Kiskunsmajsán az ipari parkban egy megbontott termőföld-depóniában telepedtek meg a partifecskék. Fotó: Somogyi István
partifecske
A partifecske Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 Ft. Fotó: Puskás József

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság felhívja a figyelmet, hogy a partifecske és gyurgyalag kolóniák zavartalan költésének biztosítása törvényi kötelezettség! A természetkárosítás bűncselekmény, jogi következményekkel jár.

Az olyan építkezéseknél, ahol fennáll a veszély, hogy a munkagödrök vagy földhányások falában megtelepednek a partifecskék, és ezzel hónapokra leállítják az ott folyó munkát, legegyszerűbben ponyvás takarással lehet védekezni, amely érdektelenné teszi a madarak számára a homokfalat (természetesen kizárólag akkor lehet ezt alkalmazni, ha még nem telepedtek meg a falban!).