Az átlagosnál nagyobb területű lakások épültek Bács-Kiskunban

A 2020. évi, másfél évtizedes csúcsot követően 2021 és 2023 között évről évre csökkent, majd 2024-ben kismértékben emelkedett a lakásépítések száma Bács-Kiskun vármegyében. 2025 I. félévében azonban ismét visszaesett az építési aktivitás: az előző év azonos időszakinál 40 százalékkal kevesebb, 241 új lakás épült az országnak ezen a részén. A lakások 51%-át – 123 - Kecskeméten, a fennmaradó részt gyakorlatilag fele-fele arányban a többi városban és községekben vették használatba. Mindhárom település kategóriában elmaradt a lakásépítések száma az egy évvel korábbitól. A vármegyei szintű csökkenés azonban döntően a vármegyeszékhelyen regisztrált visszaesés következménye. Az új lakásoknak 52–48 százalékos arányban természetes személyek, illetve vállalkozások voltak az építtetői. A lakások 80 százalékát családi házas formában, a maradékot többszintes, többlakásos épületben adták át.

Átlagos alapterületük (110 m²) meghaladta az országos átlagot (93 m²). Az idei első félévében kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma (370) 41%-kal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Az új lakások árai négyzetméterenként 1,1 – 1,5 millió forint között húzódnak.
