Az augusztustól életbe lépő belvárosi forgalmirend-változásokról a szakember szemével

A lakosság részéről beérkező jelzések figyelembevételével, a Kecskeméti Önkormányzat Működő Város Bizottságához eljuttatott kezdeményezések, illetve a forgalmirend-felülvizsgálatok után július elsején elkezdődött az egyirányúsítás a Bethlen körút – Rákóczi út – Wesselényi-Budai utca – Kaszap utca által határolt térségben.
Amint azt dr. Bohner Zsolt, a Kecskeméti Önkormányzat Biztonságos Működés Szervezési Osztályának az osztályvezetője kérdésünkre elmondta, a forgalmirend-változtatást az indokolja, hogy az utóbbi időben fölmerült az olyan utcák problémája, amelyek szélessége nem alkalmas arra, hogy parkolás és szembejövő forgalom is megvalósuljon rajta, hiszen a parkoló járművek olyan nagy mértékben lecsökkentik a haladó forgalmi sáv szélességét, hogy a szemben haladó járművek nem férnek el egymás mellett.
Emiatt állandó problémát jelentett a hulladékszállítás, arról nem is beszélve, hogy egy esetleges vészhelyzetben a tűzoltóság, a mentőegységek sem tudnak adott esetben akadálymentesen behajtani.

A forgalmirend-változás a Rákóczi út és környékén kezdődött több lépcsőben, mellyel kapcsolatban eddig nem merült föl negatív tapasztalat. A következő fázis augusztus 5-én lép hatályba, ezt illetően többen a lakosság részéről zúgolódtak a fölmerülő kerülők miatt.
"Jelentősebb kerülővel nem fog járni. Az pedig, hogy plusz környezetszennyezést jelentene? Hogy 200-300 méterrel többet kell adott esetben mennie, nem hiszem, hogy nagyobb környezetszennyezés, mintha az utcában állnia kell azért, mert a szembejövő forgalom miatt nem tud elhaladni, vagy éppen vissza kell tolatnia" – mondta a szakember.
Az egyéni érdekek előtérbe helyezése helyett az osztályvezető a közösségi szempontok figyelembevételére hívja fel a figyelmet:
"Én azt tudom mondani, hogy nézzük meg, próbáljuk ki, és hogyha van valami esetleges negatív tapasztalat, akkor egyeztessünk és beszéljünk róla az érintettekkel, a lakossággal!" – jelentette ki. Mint ahogy már érkezett is egy-két helyről észrevétel és vizsgálják a lehetőségét, hogy az adott utcákban mi az, amivel még tudják növelni az ottlakók kényelmét, biztonságát. Ugyanakkor az osztályvezető arra kérte az érintetteket, hogy elsősorban ne az egyéni érdekeket, kényelmet tartsák szem előtt, hanem a közösségi szempontokat és a közlekedés biztonságát.
