Belterületi útfejlesztés Lakiteleken

2026. 09. 04., 13:04
Három belterületi útszakasz újult meg Lakiteleken a TOP Plusz program támogatásával. A 200 millió forintos beruházás részeként a Dózsa György, a Muraközi és az Arany János utcában végeztek fejlesztéseket, emellett új járdaszakasz is épült. A projektet ünnepélyes műsorral és szalagátvágással zárták le.
Fotó: Gyenes Kata
A galéria 18 képet tartalmaz

Ünnepélyes keretek között zárták le Lakiteleken a TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00030 azonosítószámmal nyilvántartott "Belterületi útfejlesztés Lakiteleken" című projektet. Három új útszakaszt adtak át. A rendezvényen a település vezetői, országgyűlési képviselők, a fejlesztésben közreműködő szakemberek, valamint az érintett intézmények képviselői is részt vettek. A programot a Szent Margit Katolikus Gyógypedagógiai Általános Iskola két tanulójának szavalata nyitotta meg, akik egy-egy verssel készültek az ünnepi alkalomra.

Ezt követően Madari Róbert, Lakitelek polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Beszédében a település folyamatos fejlődéséről és a most elkészült beruházás jelentőségéről beszélt. Mint mondta, az útfejlesztések a lakitelekiek mindennapjait teszik könnyebbé, ugyanakkor a településen továbbra is vannak olyan utcák, ahol szükség lenne hasonló beruházásokra.

– Ez volt a célunk, hogy biztonságosan tudjanak a helyiek közlekedni. Ez télen saras tud lenni, ilyenkor nyáron, különösebben az aszályos időszakban mi homokon vagyunk – homokossá, sivatagossá válik, tehát mindenképpen praktikusabbá és kényelmesebbé teszi a szilárd burkolatú út az itt élők közlekedését
— hangsúlyozta a polgármester.

Az ünnepi beszédet követően a beruházás részleteit is ismertették. A projekt a TOP Plusz program keretében, 200 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg. A pályázat eredetileg a Dózsa György és a Muraközi utca fejlesztésére szólt. A kivitelezés során azonban kiderült, hogy a rendelkezésre álló keretből további munkálatokra is lehetőség nyílhat.

– Amikor az a két utca elkészült, akkor tapasztalhattuk, hogy még maradt forrásunk, és az irányító hatóságtól megkérdeztük, hogy megtarthatjuk-e, mert akkor mi ezt fölhasználnánk. Szerencsére pozitív választ kaptunk és ebből a forrásból a már régi makadám jellegű Arany János utcát tudtuk új aszfaltburkolattal ellátni
— mondta el a polgármester.

Így végül három útszakasz fejlesztése valósult meg. A Dózsa György utcában 540, a Muraközi utcában 573, az Arany János utcában pedig 485 méteren készült új szilárd, illetve aszfaltburkolat. Összesen 1598 méter hosszan újultak meg a lakiteleki utak. A Dózsa György utcában emellett egy 528 méter hosszú, egyoldali térkőburkolatú járdát is kialakítottak.

 – Ez a három utca három különböző ütemben készült el és ezeknek három-négy hónap volt egyenként az elkészülési ideje. Itt a mögöttünk látható Dózsa György utcán épült a járda. Először a járda készült el, majd azt követően az aszfaltburkolat, utána a Muraközi utca, majd utoljára pedig az Arany János utcának a munkálatai fejeződtek be
— árulta el Madari Róbert polgármester a beruházás részleteit.

A megújult utcák fontos szerepet töltenek be a település közlekedésében, hiszen rajtuk keresztül több intézmény, üzlet és szolgáltatás is elérhető. A Dózsa György utcában kialakított új járda pedig különösen az itt közlekedő gyerekek számára jelent biztonságosabb környezetet. A projektzárón a fejlesztés megvalósításában közreműködők munkáját is megköszönték.  Az esemény végén a résztvevők a szalagátvágás helyszínére vonultak, ahol ünnepélyesen is átadták a megújult útszakaszokat. A településen azonban ezzel nem értek véget az útfejlesztések, továbbra is vannak olyan utcák, amelyek korszerűsítésre várnak.