Boros üvegek nyomán

KÖZLEMÉNY
2023. 03. 31., 17:28
A jánoshalmi nyomozók hamar elfogták azt a betörőt, aki a „munka” végeztével, hazafele menet nekilátott elfogyasztani a frissen szerzett zsákmányát, így útvonalát üres üvegek jelölték. Nem sokra rá egy másik betörő kezére is bilincs került, ő nemesvakolatot lopott.

Két bejelentés is érkezett a Jánoshalmi Rendőrőrsre betörésről 2023. március 30-án hajnalban. Az egyiknél a település felújítás alatt álló iskolájának udvarából vitt el 3 vödör nemesvakolatot az akkor még ismeretlen tolvaj. A másik hívás egy kisboltból érkezett, innen szeszes italokat lopott valaki. Ám feltehetőleg nem akart bajlódni az üvegek cipelésével, útvonalát ugyanis üres borosüvegek jelölték, melyeknek útközben nézhetett az aljára.

A gyors nyomozati munka eredményeként pár órával később elfogták a szesztolvajt. A 20 éves férfiról az is kiderült, hogy korábban egy büfé ajtaját feszítette be, onnan egy telefont vitt el és meglovasít egy kerékpárt is az egyik tárolóból. Nem sokkal később a másik tolvajt is felkutatták, ő az építőanyag mellett korábban gáztűzhelyt vitt el az egyik lakatlan házból. A 30 éves és 20 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök és vizsgálják, hogy elkövettek-e más vagyon elleni bűncselekményeket, illetve volt-e társuk. Az eltulajdonított több vödör nemesvakolatot megtaláltak a nyomozók, majd visszaadták a tulajdonosának.