Bringás sikerek a Felvidéken

Vasárnap egy 92 kilométeres mezőnyverseny következett, ahol ismét teljes MBH-s siker született. Nemcsak az első négy helyet szereztük meg — Dorogi Alex révén az elsőt —, hanem minden versenyzőnk a legjobb húszban zárt.
Dorogi Alex a verseny után így nyilatkozott:
„A verseny elején volt egy elmenés, amit Matyival a második körben értünk utol. A szökésben benne volt Ádám, Márk és Boldi is, valamint öt szlovák versenyző. Ettől kezdve az volt a tervünk, hogy az utolsó körig csak tempót megyünk, majd az utolsó kör felénél, egy éles kanyar utáni rövid dombon támadunk, és onnan végig nyomjuk a célig. Ádám, Boldi és én kezdtük el a tempózást, közben Matyi mögöttünk megszakította a sort, így végül csak egy szlovák versenyző tudott velünk maradni. Innentől négyen forogtunk, majd a következő dombon Márk is felért ránk. Ekkor már csak körülbelül 6 kilométer volt hátra. Három kilométerrel a cél előtt indítottam egy támadást, amire a szlovák srác nem tudott reagálni, így tudtam, hogy innentől végig kell nyomnom, és meglehet a szakasz!”
Gyakorlatilag mindkét nap ugyanazt emelhetjük ki: tökéletes csapatmunka, összhang és az egymásért való küzdeni tudás. Ennek nem is lehetett más eredménye, mint a győzelem.
– Nagyon büszkék vagyunk a csapatra! Gohér Mihály, korábbi versenyzőm segítésével az összhang a csapat védjegyévé vált — nyilatkozta Sáfár Tamás, a csapat szakmai igazgatója.
