Cikázva rohangált a közeledő teherautó előtt, majd egy bottal meg is rongálta

2025. 07. 01., 09:30
A Kecskeméti Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki az országúton éjjel cikázva rohangált a közeledő teherautó előtt, ráadásul egy bottal 250 ezer forint kárt okozott benne.

A vád szerint a keceli férfi – a vádlott – 2024. március 28-án éjjel 2 órakor Sükösd lakott területén kívül, az országút melletti füves részen tartózkodott. A közvilágítás nélküli útszakaszon közlekedett teherautójával a sértett és a házastársa. A jármű közeledésekor a vádlott az úttestre lépett és a bal- illetve a jobboldali útpadka között többször keresztülszaladt. Ezután a kezében tartott 1,5 méteres botot az addigra mintegy 10 km/h sebességre lelassító teherautónak dobta, aminek következtében a bal első sárvédő és a visszapillantó tükör megrongálódott.

A vádlott a cselekményével nemcsak 250 ezer forint kárt okozott, de a teherautóban utazók életét, testi épségét is veszélyeztette.

Az ügyészség a férfit közlekedés biztonsága elleni bűntettel, valamint rongálás vétségével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyében a Bajai Járásbíróság fog dönteni.