Ketten sérültek meg, amikor frontálisan ütközött két gépkocsi Kecskemét közelében a 44-es főúton, a balesetben egy harmadik autó is érintett volt. A karambolban ketten sérültek meg, őket a mentők kórházba szállították.
A baleset az M44-es autóút tiszakürti felhajtója közelében történt, ahol információnk szerint a Lakitelek felől haladó autó egy balra ívelő kanyarban az út szélére sodródott, majd a szalagkorlátnak ütközött. A benne egyedül ülő férfihez mentők kértek, de végül azok nem szállították el, őt a helyszínen ellátták.
Egy motoros férfi életét vesztette, míg női utasát mentőhelikopter szállította el, amikor szalagkorlátnak csapódtak a 44-es főúton, Tiszakürt határában.
Információnk szerint a baleset az M44-es felhajtó körforgalmánál történt, amikor a motor egy jobbra ívelő kanyarban áttért a záróvonalon, majd az útszéli szalagkorlátnak csapódott és annak tartóelemét kitörte.
A Fejlődő Város Bizottság ma tartott ülésén többek között elfogadta a KTE pálya telkén tervezett beruházás javaslatát, az 52-es és az 541-es útszakasznak a 2x1 sávosításáról, mely a Halasi utat és az Izsáki utat fogja majd összekötni, valamint Parajd városának megsegítéséről szóló javaslatokat. A végső döntés a csütörtöki közgyűlésen születik meg.
A Fejlődő Város Bizottság ma tartott ülésén többek között elfogadta a KTE pálya telkén tervezett beruházás javaslatát, a 44-es út 2x2 sávosításáról, az 52-es és az 541-es útszakasznak a 2x1 sávosításáról, mely a Halasi utat és az Izsáki utat fogja majd összekötni, valamint Parajd városának megsegítéséről szóló javaslatokat.
Összeütközött két személyautó a 44-es főút és a 4625-ös főút kereszteződésénél, Lakiteleknél. Információink szerint hárman sérültek meg, a mentőszolgálat a helyszínre érkezett.
Az 5-ös főúton valamint a térség más főútjain is zajlanak ma felújítási és építési munkálatok. Egyes helyeken pedig veszélyes fákat vágnak ki. Az Útinform hírei:
Egymásba futott két személyautó Kunszentmárton határában, a 44-es és a 45-ös főút találkozásánál. A kunszentmártoni hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, amelyek az úttesten vannak, és akadályozzák a forgalmat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.