Zeke Márió három idényt követően távozott a mai napon klubunktól, miután egy részben csere transzfer keretein belül Paksra igazol. Távozó játékosunkért klubunk a tolnaiak fiatal szélső támadóját, Győrfi Milánt kapta meg kölcsönbe vételi opcióval, emellett átigazolási díj is érkezik érte.
A Sportal német sajtóforrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Kecskemét középpályását, Nikitscher Tamást több európai klub is figyelemmel kíséri. A német sport.de, valamint a Bild és az nb1.hu információi szerint a Bundesliga 2 két csapatánál, valamint a spanyol élvonalban és az angol Championshipben is mutatkozik érdeklődés a játékos iránt.
Lezárult az átigazolás időszak, amely jelentős változásokat hozott a Kecskeméti TE háza táján. 9 játékos érkezett, 5 elment, 4-et visszarendeltek, egyet pedig kölcsönadott a klub.
A kecskeméti születésű és nevelésű Szalai Gábor a KTE alapembere volt az elmúlt években, a fiatal védő berobbanása elválaszthatatlan a klub meseszerű felemelkedésétől. A játékos januárban csapatot váltott, a svájci élvonalban szereplő FC Lausanne-Sport futballistája lett. Gábor eddigi karrierjéről, új klubjáról, jövőbeli terveiről és a válogatottságról is beszélgettünk a játékos édesapjával, Szalai Sándorral.
Hivatalosan is eldőlt, hogy a KTE saját nevelésű védője, Szalai Gábor külföldön folytatja pályafutását. A magyar válogatott keretéhez tartozó játékos a svájci élvonalban szereplő FC Lausanne-Sport futballistája lett, miután új klubja kifizette a szerződésében szereplő kivásárlási árat.
A 12 csapatos svájci élvonalban 10. helyen álló Lausanne-Sportnál folytathatja pályafutását a Kecskeméti TE magyar válogatott keretbe is meghívott védője, Szalai Gábor – adott hírt értesüléséről a Nemzeti Sport péntek reggel. A Kecskeméti TE is megerősítette péntek délelőtt, hogy Szalaiért egy külföldi élvonalbeli klub jelentkezett be konkrét ajánlattal.
A mai napon hivatalossá vált, hogy a KTE válogatott középpályása, Szuhodovszki Soma a Debreceni VSC-hez igazol, miután a piros-fehérek kecskeméti szempontból klubrekordnak számító összegért megvásárolták játékjogát.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.