Ismét szép eredményt ért el a Miraculum-Aurin kóruscsalád: a hétvégén megrendezett Kodály Zoltán X. Magyar Kórusversenyen az Aurin Nőikar kategóriagyőzelmet aratott. A Durányik László vezette együttes kiemelkedő művészi tevékenységét a neves szakemberekből álló zsűri szinte tökéletesnek ítélte – a teljes mezőnyben őket jutalmazták a legmagasabb pontszámmal –, emellett a verseny egyik értékes különdíját is elnyerték.
Ismét rangos megmérettetésre nevezett be az AURIN Nőikar. A Durányik László vezette együttes a hétvégén a Kodály Zoltán X. Magyar Kórusversenyen vesz részt. A nívós rendezvényre idén 49 együttes érkezik, hogy összemérje tudását a Kodály-hagyomány jegyében. A magyar kórusok országos minősítő rendszerének legmagasabb szintű versenye csütörtök este ünnepi koncerttel vette kezdetét. Az aurinosok szombat délután lépnek színpadra.
Ismét lélekemelő élményben volt részük azon szerencséseknek, akik a Miraculum-Aurin kóruscsalád hagyományos advent végi koncertjeire jegyet váltottak. A „Varázslatos Karácsony” címmel meghirdetett hangversenyekre már napokkal korábban elfogytak a belépők, bár a hatalmas érdeklődés miatt a Durányik László vezette énekkarok évek óta kétszer is előadják műsorukat. A zsúfolásig megtelt Nagytemplomban szombat délután és kora este igazi varázslat történt, a zeneszeretők a muzsika szívet-lelket felmelegítő, legbensőnket is átformáló erejét tapasztalhatták meg.
Az ország második legnagyobb főoltárképe előtt aratott sikert a hétvégén az AURIN-kóruscsalád. A leánykar, a nőikar és a vegyeskar Budapesten énekelt, a három együttes a Szent József-plébániatemplomban többek között Orlando Gibbons, Luigi Cherubini, Szergej Rachmanyinov, Kodály Zoltán és Kocsár Miklós műveit szólaltatta meg.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.