A Kecskeméti Járásbíróság 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 22 éves kecskeméti férfit, akivel szemben rablás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
Újabb brutális állatkínzás került nyilvánosságra január elején, mely ügyben folyik a nyomozás. A legutóbbi hasonló eset elkövetője, aki az autóhoz kötötte és úgy vonszolta kutyáját, az állat halálát okozva ezzel, tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott az állatkínzásért. Mikor kaphatna valaki letöltendő börtönbüntetést állatkínzásért? Mi lehetne az a visszatartó erő, mely csökkentené az állatkínzások számát? Erről kérdeztük dr. Sárközy Szabolcsot, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivőjét.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította azt a nőt, aki két hónappal ezelőtt szóváltást követően kétszer hátba szúrta élettársát.
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki éjjel, ittasan a volt élettársára és három közös gyermekükre gyújtotta a tetőteret.
A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárásban 8 hónap börtönre, 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 1 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 53 éves kiskunhalasi férfit, akit a Kiskunhalasi Járási Ügyészség ittas járművezetés, valamint eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt állított bíróság elé.
A Kecskeméti Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a 6 (5 ukrán /VIII., IX., X., XI. és XII.r. vádlottak/és 1 magyar állampolgárságú /V.r. vádlott/) férfinak az ügyében, akikkel szemben garázdaság miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.