Miután a gazda megegyezett az aratókkal a munkabérben kezdetét vette a munka Kunszálláson szombaton. Az Aratófesztiválon, mely a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program részét képezte, a Csűrcsavaró Néptáncegyüttes elevenítette fel a régmúlt idők hagyományait.
Második európai gyárát építi fel a Nissin Foods Kft., ezúttal is Kecskeméten. Ezt pénteken jelentették be Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A japán cég újabb beruházásáról beszélt Szemereyné Pataki Klaudia a Rádió 1 Gongban. A polgármester hangsúlyozta, a vállalat termékei által 35 országba jut el a jó magyar búza.

Befejeződött a nyári növények betakarítása. Az idei évben Bács-Kiskun vármegyében nagy termésátlag különbségek tapasztalhatóak. A búzánál, árpánál 5 tonna körüli termésátlagról beszélhetünk, ami a megyénkben 5 és fél, illetve 6 tonna körüli szokott lenni.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.