A férfi élvonalbeli kosárlabda bajnokság 4. fordulójában a címvédő látogatott Kecskemétre. Az első 3 negyed még kemény ütközetet hozott a hazai közönség számára, de hiába a hétközi BL szereplés, az utolsó etapban így is tarthatatlan tempót tudott diktálni a Szolnok.
Vasárnap 18 órakor a bajnoki címvédő, BL-szereplő Szolnokkal csap össze a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Messzi István Sportcsarnokban. A két fél legutóbbi kecskeméti összecsapásán mindössze 8 ponttal tudott jobb lenni az Olaj. Wittmann Krisztián a csapat kapitánya hangsúlyozta, társaival együtt szeretne bizonyítani a hazai publikum előtt.
A tabella alapján a forduló rangadóját vívja a Kecskeméti TE szombaton 17:00-kor a Ferencvárosi TC otthonában, hiszen a címvédő éllovas fogadja második helyen álló, még mindig remeklő újonc csapatunkat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.