A Merkantil Bank Liga 6. fordulójában eső miatt félbeszakadt az akkor még listavezető Honvéd elleni bajnoki. Az MLSZ határozatának értelmében szeptember 17-én került sor a folytatásra a 28. perctől. A csonka első félidőt követően a másodikban büntetőhöz jutott a KTE, Beke értékesített a 3 pontot érő büntetőt.
A Merkantil Bank Liga 6. fordulójában félbeszakadt, Honvéd elleni bajnokit folytattuk szerda este a Széktói Stadionban. Csapatunk nagy szívvel küzdött, s végül itthon is tartotta a pontokat.
Adásunkkal egy időben zajlik a Kecskeméti TE Honvéd elleni mérkőzése a Széktói Stadionban. Nem akármilyen formában folytatódik a félbeszakadt bajnoki pótlása.
Negyedik alkalommal rendezték meg az Adamik Ferenc Emléktornát a Mercedes-Benz Sport Akadémián szeptember 6-án. A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U11-es KKA Villámok és KKA Vadmacskák és az U12-es KKA Amazonok és a KKA Csillagok leány csapatai mellett a két fővárosi vendég, a Csata Garfield és a Csata Csillagok, valamint a Török Sasfiókák és a Török Sasok jöttek el a hagyománnyá vált eseményre. Az elmúlt évhez hasonlóan most is a Csata leányai nyerték az emléktornát mindkét korosztályban.
Az utolsó forduló következik az OTP Bank Liga tavaszi fordulójában a Kecskeméti TE számára. A csapat pénteken Pakson fejezi be az idényt. A két együttes rengeteg meccset játszott már egymással, ez lesz a 23. összecsapásuk a tolnaiakkal a legmagasabb osztályban.
Az utolsó forduló következik az OTP Bank Liga 2024/2025-ös kiírásában, mely során pénteken Pakson fejezzük be az idényt. A két együttes rengeteg meccset játszott már egymással, ez lesz a 23. összecsapásunk a tolnaiakkal a legmagasabb osztályban.
Pénteken 20:00-kor a Debrecent fogadjuk a Széktói Stadionban, a két együttes 23. alkalommal találkozik már az NB I-ben, a Széktói Stadionban az idény során másodjára.
Hétfőn 18.30-kor történelmi jelentőségű meccsen fogadja a Veszprémet az
SG Kecskemét Futsal a férfi futsal NBI felsőházának záró fordulójában.
Kecskeméti győzelem esetén a kék oroszlánok a bajnoki döntőbe jutnak,
amely az első ilyen alkalom lehet a klub életében.
Csodás napsütésben emlékezhettünk meg március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról a hetényegyházi Nyíri-erdei Szent Hubertusz Parkerdőben. Idén 35 éve, hogy hivatalosan is megszervezik az ünnepséget. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester beszédében hangsúlyozta, „Hőseink értünk mentek a csatamezőre, értünk, magyarokért, a magyar nemzetért harcoltak.”
Szombaton 17:00-kor az Újpest FC vendégeként lép pályára csapatunk a Szusza Ferenc Stadionban, ahol eddig kevés sikerélmény adatott meg nekünk. Ez lesz a két együttes 18. élvonalbeli csatája, ennek apropóján visszatekintettünk a múltra.
Második mérkőzésére készül az SG Kecskemét Futsal a héten. A hétfői, Haladás elleni vereséget követően égetően fontos lesz a kék oroszlánok számára, hogy bezsebeljék a győzelmet hazai környezetben az újonc Maglód ellen.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.