A Duna Aszfalt Zrt. évek óta elkötelezetten támogatja egészségügyi fejlesztések megvalósulását. A vállalat idén is rekordösszegű támogatással segíti a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány és általa Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház gyógyító munkáját. Ezúttal egy 30 millió forint értékű fül-orr-gégészeti műtétekhez használható eszközpark fejlesztésében működött közre.
A Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány megalapítása óta a legmagasabb összegű – 30 millió forint-támogatásban részesült a Duna Aszfalt Zrt.-nek köszönhetően, akik nem először támogatják a Bács-Kiskun vármegyei egészségügyet. Legutóbb a koronavírus járvány idején támogatták a védekezést. Az összegből az alapítvány ezúttal a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház számára két nagyértékű, korszerű eszközt vásárolt.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.