A 21 éves férfi közel egy tucat bűncselekményt követett el pár hónap leforgása alatt. Az esetek többségében csokira utazott, de több kerékpárt, egy parfümöt és egy vízóra szekrényt is meglovasított.
A gyanú szerint hamis kulccsal jutott be két férfi egy kiskunfélegyházi lakásba, ahonnan egy széfet vittek el. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az esetet rögzítették a házban lévő kamrák, így hamar beazonosították a betörőket. A duó egyik tagját elfogták, a másikat még keresik a rendőrök.
A kiskunfélegyházi nyomozók vádemelést javasolnak a 46 éves helybélivel szemben, aki többször megütötte majd kirabolta annak a kocsmának a tulajdonosát, akihez rendszeresen járt italozni.
Kezdeményezik a vármegyeszékhely nyomozói egy 20 éves kecskeméti férfi letartóztatását, aki az elmúlt hónapokban kocsmába, áruházba, telephelyre tört be, volt ahova többször is.
A rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy kecskeméti lakost, akit elfogatóparancs alapján már köröztek. Az illető leütött és kirabolt egy embert, de kiderült, hogy egy hotelből is lopott.
A bajai és bácsalmási nyomozók egy többeket bosszantó ügyet oldottak meg, lefülelték a tolvajt, aki a szódapénzt dézsmálta. A történtek végére azonban még nem tettek pontot, további sértettek jelentkezését várják.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrsének nyomozói 2023. március 31-én 20 óra 15 perckor kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 26 éves helybélit. A férfi a gyanú szerint már hosszabb ideje rendszeresen értékesített marihuánát az ismerőseinek.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta annak a 2001-ben történt bűnesetnek a vizsgálatát, amelynek elkövetője – a gyanú szerint – 2016-ban azzal fenyegetőzött, hogy felrobbant egy kecskeméti intézményt.
Kezdeményezték egy 23 éves kiskunmajsai férfi letartóztatását a település rendőrei, mivel gyanújuk szerint erőszakkal elvett 20.000 forint készpénzt 83 éves áldozatától.
Pár órán belül beazonosították a rendőrök azt a 25 éves keceli férfit, aki a gyanújuk szerint munkagépeket és készpénzt lopott az egyik telephelyről. A házkutatásnál pedig további értékes „kincsekre” bukkantak a nyomozók.
Autópályák, autóutak mentén a parkolóhelyeken pihenő, jellemzően külföldi autósokat kifosztó banda tagjait fogta el a rendőrség - jelentette be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Múlt pénteken a Kuruc körút és Bika köz kereszteződésében raboltak ki egy férfit. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatal egy mellékhelyiségben próbált meg elrejtőzni a kecskeméti rendőrök elől, de megtalálták.
A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelést javasol egy 30 éves vecsési nő ellen, aki több tucatnyi bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.
Egy őrizetlenül hagyott táskát emelt egy nő egy kiskőrösi drogériában. A járőrök percek alatt eljutottak a bolti tolvajhoz, aki mit sem sejtve nyitotta ki nekik az ajtót.
Egymást követő napokon próbált cipőt és csokit lopni egy 28 éves kecskeméti férfi, de mindig lebukott a jogsértő cselekménnyel. Legutóbb őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték a letartóztatását.
Csoportos garázdaság miatt kell felelnie három fiatalkorúnak, akik kortársaikat bántalmazták, mivel úgy hitték, hogy rajtuk nevettek. A bántalmazó tinik elszaladtak, de hamar elfogták őket a rendőrök.