Magyarország kormánya átfogó intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra. A változtatásoknak köszönhetően a vidéki települések lakói számára biztonságosabbá válhat a fő- és mellékutakon való közlekedés, az otthonaikat érő környezeti és zajterhelés pedig csökkenhet. A jogszabályi módosítások 2026. január 1-jétől lépnek hatályba.
A kormány rendeletben rögzítette a nyugdíjasok és a tanárok juttatásának emelését, amely 2025. január elsejétől lép be. Előbbiek 3,2, utóbbiak átlagosan 21,2 százalékkal kapnak többet. A Till Tamás-ügy nyomán született törvény szerint soha nem évülnek el az életfogytiglannal büntethető bűncselekmények, akkor se, ha az elkövető kiskorú. Mától akár börtönt is kaphat az, aki az interneten másnak a halálát kívánja.
Országos szinten stagnál, de 13 településen köztük Kecskeméten is emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a honlapján.
Továbbra is enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján szerdán.
A szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációja további emelkedést mutat. 15 mintavételi helyen stagnáló tendencia jellemző, emelkedést Győrben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Szekszárdon és Zalaegerszegen mértek, míg csökkenés egyedül Debrecenben jelentkezett. A koncentráció 4 településen az alacsony, 13 helyen a mérsékelt, 5 minta esetében pedig az emelkedett tartományba sorolható.
2023. április 1-jétől módosul a Volánbusz üzletszabályzata. Az utazási igazolvány, kedvezményes vagy díjtalan utazásra jogosító okmány nélkül, illetve érvénytelen jeggyel, bérlettel utazók által a helyszínen fizetendő pótdíj mértéke 12 ezer, a pótdíjazástól számított 3-30 napon belüli teljesítésnél 25 ezer, 30 napon túli tartozás esetén pedig 50 ezer forint lesz. Új lehetőségként 3 napon belül még lehetőség lesz a helyszíni bírsággal megegyező mértékű, 12 ezer forintos pótdíjat fizetni. Az utólagos bemutatás költsége 2500 forintra nő. A cél, hogy mindenki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon a Volánbusz járatain.
Országos átlagot tekintve további növekedést mutat a szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyagának koncentrációja. A vizsgált városok többségénél emelkedő tendencia figyelhető meg: Budapest mindhárom szennyvíztisztító telepének ellátási területén, a Budapest környéki agglomerációs településeken, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Salgótarjánban, Szegeden, Szekszárdon, Szolnokon, Veszprémben és Zalaegerszegen. A mért eredmények 9 helyszínen stagnáló tendenciát mutatnak, míg csökkenés egyetlen vizsgált mintavételi helyen sem mérhető. A SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja minden vizsgált helyszínen az emelkedett tartományba esik.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.