Vannak pillanatok, amikor megáll az idő. Amikor a színpadon már nem csak a mozdulat számít, hanem az évek alatt kialakult kötelékek. A TST számára az idei Európa Bajnokság pontosan ilyen pillanat volt. Három arany-, egy ezüstérem, valamint három különdíj – ezekkel az eredményekkel tért haza a TST versenycsapata az idei Európa-bajnokságról.
Újabb nemzetközi siker a Star Gym házatáján. A csapat két versenyzője is dobogós lett a koszovói Európa-bajnokságon. Antal Ferenc (Manó) aranyéremmel térhet haza súlycsoportjában ugyanis nem talált legyőzőre.

Június közepén számolhattunk be a jó hírről: a kecskeméti Palkovits István, a Bolyai János Gimnázium egykori atlétája megnyerte a krakkói csapat Európa-bajnokságot 3000 méter akadályon. Nem az első sikere ez Pistinek. Kíváncsiak voltunk, hogyan alakult eddig az idei év számára, és milyen tervei vannak.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.