Örök Élet Vasárnapja istentiszteletet tartott a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség. Emellett lassan kezdetét veszi az adventi időszak is. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk a KTV stúdiójában Hajduch-Szmola Patrikkal, a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség igazgató lelkészével.
Örök Élet Vasárnapja istentiszteletet tartott a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség. Emellett lassan kezdetét veszi az adventi időszak is. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk a stúdiójában Hajduch-Szmola Patrikkal, a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség igazgató lelkészével.
Ünnepi istentisztelet keretében iktatták be Kovács Barbarát a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség parókus lelkészeként szombat délelőtt. Az ifjú lelkész igehirdetésében úgy fogalmazott: Krisztus megterített asztalához szeretné vezetni a híveket, és felszolgálni nekik azt a lelki táplálékot, amelyből saját maga is erőt merít.
A Magyarországi Evangélikus Egyház is csatlakozott Kiskőrös háromnapos ünnepi sorozatához, a kétszáz éve született Petőfi Sándor emlékére rendezett Petőfi-szilveszter eseményhez. Mivel a költőt a kiskőrösi ágostai hitvallású evangélikus templomban keresztelték meg, ezért annak helyszínén ünnepi istentiszteletet tartott az evangélikus egyház január 1-jén.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.