Lezárult az első, ezzel kezdetét vette a második szakasza a Halasi úti felüljáró felújításának. Ez azt jelenti, hogy most már a jobb oldalon dolgoznak a szakemberek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek 250 napja van arra, hogy elvégezze a beruházást, ezért december közepére el is készülnek a szakemberek a felújítással.
Megvannak a konkrét tervek a Halasi úti felüljáró felújítása kapcsán. Mint azt az Építési és Közlekedési Minisztériumtól megtudtuk, a nagymértékben károsodott 15 db tartószerkezeti gerenda cseréje is megvalósul a beruházás keretében.
Megvannak a konkrét tervek a Halasi úti felüljáró felújítása kapcsán. Mint azt az Építési és Közlekedési Minisztériumtól megtudtuk, a nagymértékben károsodott 15 db tartószerkezeti gerenda cseréje is megvalósul a beruházás keretében.
Eddig tisztázatlan körülmények között ütött el egy autós egy biciklit toló férfit Kiskunhalason, a Batthyány utca felé vezető felüljárón, ami miatt az útszakaszt teljes szélességében lezárták.
2024. május 7-én került átadásra az M44 gyorsforgalmi út Szentkirály- Lakitelek
közötti szakasza és máris újabb forgalomba helyezésekről számolhatunk be, ezúttal már a Kecskemét- Szentkirály szakasz építése kapcsán- írja közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Két halálos baleset is történt tegnap Kecskemétnél. Először a dunaföldvári út felüljárónál ütközött össze két autó, az egyik sofőr a helyszínen életét vesztette. Ezt követően egy gyalogos férfi hunyt el, amikor két kamion is elütötte Kecskemét mellett, az 54-es főúton, az éjszaka.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.