Ma fejeződött be az öntött aszfalt védőréteg építése a Halasi úti felüljáró baloldalán. Ez azt jelenti, hogy a munkálatok I. üteme hamarosan a végéhez ér – írta kérdésünkre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Mivel a beruházásra 250 napja van a kivitelezőnek, ezért december közepére el is készülnek a szakemberek a felújítással.

Több száz milliárd forintos vasútfejlesztést jelentett be Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön Kecskeméten. A beruházás keretében felújítják a Szeged és Cegléd között futó vasúti fővonalat, és megújul a Kecskemét-Dabas-Budapest vasútvonal is. Mintegy 15 milliárd forintból felújítják és bővítik a kecskeméti vasútállomást. Kecskeméten 2025 végére megújul a Halasi úti felüljáró, és befejezik a Kada Elek Technikum új épületegyüttesét. Jelentős útfejlesztések is jönnek, az M44 befejező szakaszát húsvétig átadják.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.