A jövő héten napos és tartósan ködös tájak is előfordulhatnak az országban: az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet többfelé megmaradhat napközben is, itt szitálás és kisebb eső is előfordulhat, míg ott, ahol a köd, rétegfelhőzet feloszlik, napos idő várható. A csúcshőmérséklet a borult, párás vidékeken 6-10, míg ott, ahol kisüt a nap, 11 és 15 Celsius-fok között valószínű. A hét végén feltámad a szél és megszűnik a köd - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Enyhe, de szeles, változékony időre lehet számítani hétfőtől, és több hullámban érkezik csapadék is. A maximum-hőmérséklet több napon is megközelítheti a 15 Celsius-fokot és az éjszakák is jellemzően fagymentessé válnak, majd a hét végére lehűlés érkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Elkezdődött a téli időszak, napközben is 7 fok alatt van a hőmérséklet. Most már elengedhetetlen, hogy a téli gumit felszereljük a gépkocsira. Nyári gumival már veszélyes ebben az időben közlekedni, hidegben jobban tapad a téli abroncs. A napok óta tartó ködben egyébként is később látjuk meg azt, ami előttünk van, fontos hogy időben meg tudjunk állni.
Enyhe idő várható az év utolsó hetében: karácsonykor akár 14-15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet is lehet, majd szerdától kissé visszaesik a hőmérséklet, de így is általában 10 fok körüli maximumok várhatók, ennél hidegebbre csak a tartósan ködös területeken kell számítani. Szórványosan kialakulhat eső, zápor, a ködös tájakon ködszitálás és többfelé megerősödhet a szél - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből
Ezúttal is elmarad a havazás karácsonykor. Az ünnepek ideje alatt akár 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, a két ünnep között viszont jöhet egy átmeneti lehűlés.
Vasárnap egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, a legtöbb helyen néhány órára kisüt a nap. Főleg a Dunántúlon fordulhat elő még kisebb eső, zápor. Éjszakára csökken a felhőzet, lesznek derült tájak, de rétegfelhővel borított, valamint ködös, párás körzetek is.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.