Napjaink egyik legfontosabb társadalmi és demográfiai kérdése a népesség fokozatos elöregedése. Ez a jelenség Kecskeméten is megfigyelhető, városunkban is egyre több szépkorú ember él. Ez örömteli fejlemény, ami az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága számára is lehetőséget biztosít arra, hogy megfelelő szakmai válaszokat, ellátásokat és szolgáltatásokat kínáljon az egyre növekvő létszámú idősödő kecskemétiek és hozzátartozóik számára. Cikkünkben a szépkorúak előtt álló lehetőségek körét mutatjuk be.
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás miatt vádat emelt egy tiszakécskei férfival szemben, aki éjjel, kapucnit viselve rátört a 85 éves szomszédjára. Az asszony nemcsak felismerte őt, de volt annyi lélekjelenléte, hogy a szomszédban lakó unokáját riassza.
Előbb-utóbb minden családban eljön az idő, amikor egy idős hozzátartozó már nem tudja ellátni magát. Ez a helyzet komoly kihívás a hozzátartozók számára, és többnyire krízisként élik meg az érintettek is, akik koruk, betegségük miatt nem maradhatnak már otthonukban felügyelet, segítség nélkül. Riportunkban annak próbáltunk utánajárni, milyen lehetőségek vannak Kecskeméten az idősek ápolására-gondozására.
A Kecskeméti Járásbíróság, tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen, 1 év 8 hónap fogházbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 17 éves kecskeméti férfit, akivel szemben rablás, magánlaksértés és lopás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy fiatalkorú elkövetővel szemben, aki egy ásóval betörte a 78 éves sértett házának ablakát, fejére harisnyát húzott, majd a házban a sértettől pénzt követelt, végül az idős nő kezéből kitépte a pénztárcáját, a nőt az ágyra lökte és elmenekült a helyszínről.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többszörösen minősített emberölés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki értékei megszerzése érdekében tavaly nyáron Jánoshalmán éjjel, bedrogozva otthonában rátört és megfojtotta a közelében egyedül élő idős nőt.
A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt két férfival szemben, akik otthonában törtek rá az idős, egyedül élő férfire, akit egyikük lefogott, társa pedig a pénzét követelve több alkalommal is megütött.
A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen 1 év 3 hónap - végrehajtásban 4 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélt egy 22 éves román férfit, akivel szemben kifosztás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli csalás és közokirat-hamisítás miatt vádat emelt egy házaspárral szemben, akik az egyedül élő, idős, szellemileg leépült férfit - a bizalmába férkőzve - ingatlanai eladására, továbbá áruhitelek és személyi kölcsön felvételére vették rá, majd a befolyt vételárat, a hitelbe vásárolt árucikkeket és kölcsönösszeget megszerezték tőle.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás bűntette, rongálás bűntette, valamint sorozatjelleggel elkövetett lopások miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki 2022 nyarán, Kiskunhalason kifosztott egy mozgásképtelen idős férfit, 7 másik sértettet pedig meglopott.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.