A közvilágítás fejlesztése mellett a kecskeméti vasútállomás felújításával is foglalkozott tegnap a Működő Város Bizottság. Az ülésen kiderült, hogy már zajlik a tervező munka.

Megszületett a kormányhatározat a kecskeméti vasútállomás átfogó fejlesztésének, az ún. intermodális csomópont létrehozásának támogatásáról. A kormány 15 milliárd forint támogatást biztosít a nagyívű projekt megvalósítására, melynek eredményeképpen európai színvonalú tömegközlekedési csomópont jöhet létre Kecskeméten.
Több száz milliárd forintos vasútfejlesztést jelentett be Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön Kecskeméten. A beruházás keretében felújítják a Szeged és Cegléd között futó vasúti fővonalat, és megújul a Kecskemét-Dabas-Budapest vasútvonal is. Mintegy 15 milliárd forintból felújítják és bővítik a kecskeméti vasútállomást. Kecskeméten 2025 végére megújul a Halasi úti felüljáró, és befejezik a Kada Elek Technikum új épületegyüttesét. Jelentős útfejlesztések is jönnek, az M44 befejező szakaszát húsvétig átadják.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.