A rutinos finn válogatott kosárlabdázó a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét meghatározó játékosa volt a 2024-25-ös évadban. A kecskeméti szurkolók számára jó hír, hogy Seppala az idei szezonban is a hírös városi gárdát erősíti majd.
Nagyot hajrázott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szerdán este a Honvéd ellen, és megérdemelten nyert. Kijelenthető az is, hogy matematikailag is már bent maradt a hírös városi alakulat az NBI A-csoportban.
Az már biztos, hogy az Oroszlánnyal kezdi majd a playout küzdelmeit a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, viszont az még nem dőlt el, ki lesz majd otthon az első körben. Ha most szombaton a ZTE ellen nyer a Kecskemét, és az OSE kikap a DEAC-tól, akkor Ivkovic Stojan tanítványai lesznek a házigazdák április 19-én.
A PVSK elleni vereség nem lepte meg Ivkovic Stojan szakmai igazgatót, és bizakodó a csapatot illetően. Szerdán pedig egy edzőmeccsel készülnek a Jászberény ellen, hiszen a hétvégén a Magyar Kupa négyes döntő miatt nem rendeznek bajnoki fordulót.

Nem múlt el nyomtalanul a kemény soproni összecsapás, voltak nehézségek a hét elején a csapat háza táján. A helyzet azonban rendeződött, így mindenki csak arra fókuszál, hogy ismét felülkerekedjenek a Honvédon pénteken a Messzi István Sportcsarnokban.

Seppala, Lee és Ivkovic sem volt bevethető szombaton a Falco ellen. A felforgatott hadrendben még több lehetőséget kaptak a fiatalok a címvédővel szemben.
A magyar férfi kosárlabda zászlóshajója, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vendégei lesznek szombaton 18 órától a kecskeméti férfi kosárlabdázók az NBI A-csoport 15. fordulójában.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.