Új, nemzetközi szabványoknak megfelelő borítást kapott a Benkó Zoltán Szabadidőközpont kültéri kosárlabdapályája. A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia megalapítása óta elkötelezett támogatója nemcsak a kecskeméti utánpótlássportnak, hanem a városi közösségi sportolásnak is.
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia beruházásában, Kecskemét önkormányzatának támogatásával készült el a felújítás, amelynek köszönhetően új burkolatot kapott a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban található kültéri kosárlabdapálya. A 2014-ben átadott pálya az elmúlt 11 évben szinte folyamatos használatban volt, a felület elhasználódott, balesetveszélyessé vált, ezért volt szükség a felújításra.
Ünnepi hangulatban tartotta meg 17. évnyitóját a Kecskeméti Sportiskola a Messzi István Sportcsarnokban szombaton, ahol az intézmény vezetői, sportolók, edzők, szülők, valamint a város képviseletében dr. Homoki Tamás alpolgármester indították el a 2025/26-os tanévet. Az esemény egyszerre volt visszatekintés a mögöttük hagyott sikerekre és előretekintés az új kihívásokra.
Szeptember első napjaiban ismét megtelt a Mercedes-Benz Sport Akadémia csarnoka: a 13. évad ünnepélyes megnyitóját tartották, ahol a sport mellett a közösség ereje, a példamutatás és a jövő építése kapta a főszerepet. A rendezvényen a kosárlabda mellett a város és a régió sportéletének képviselői is jelen voltak, bizonyítva, hogy az Akadémia immár nem csupán egy utánpótlás-nevelő műhely, hanem a kecskeméti sportélet egyik zászlóshajója.
Látványos és a sportág kedvelői számára magával ragadó évnyitóval vette kezdetét a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia 13. szezonja. Az előző évad díjazottjai után a kisebbek saját szemükkel láthatták, hogy a kemény munka bizony meghozza gyümölcsét, ugyanis 3 játékos írta alá ünnepélyes keretek között első profi szerződését.
Negyedik alkalommal rendezték meg az Adamik Ferenc Emléktornát a Mercedes-Benz Sport Akadémián szeptember 6-án. A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U11-es KKA Villámok és KKA Vadmacskák és az U12-es KKA Amazonok és a KKA Csillagok leány csapatai mellett a két fővárosi vendég, a Csata Garfield és a Csata Csillagok, valamint a Török Sasfiókák és a Török Sasok jöttek el a hagyománnyá vált eseményre. Az elmúlt évhez hasonlóan most is a Csata leányai nyerték az emléktornát mindkét korosztályban.
Az idén 150 éves Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola adott otthont szombaton délelőtt a KESI idei röplabda fesztiváljának, amely az utánpótlás nevelés egy fontos állomása a városban, hiszen itt szakemberek előtt is megmutathatják rátermettségüket a jövő sportolói. A rendezvényen ott volt, a Vatai Gabriella a Magyar Röplabda Szövetség ügyvezető igazgatója is. A kecskeméti születési szakember szerint a hasonló tornákon is fel lehet már fedezni a tehetségeket, a kitartás, a jó mozgáskoordináció vagy a ritmusérzék alapján.
Nem telt eseménytelenül a nyár az utánpótlásban szereplő kosárlabdázóknak sem. Augusztusban kezdődött meg a felkészülés a fiatalok számára, de 13 játékosnak kevés pihenés jutott erre az időszakra, ugyanis címeres mezben képviselték Kecskemét városát és az Akadémiát.
Nem telt eseménytelenül a nyár az utánpótlásban szereplő kosárlabdázóknak. Augusztusban kezdődött meg a felkészülés a fiatalok számára, de 13 játékosnak kevés pihenés jutott erre az időszakra, ugyanis címeres mezben képviselték Kecskemét városát és az akadémiát.
A kecskeméti központtal is rendelkező Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, valamint a Kecskeméti Sportiskolát és a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiát működtető Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. együttműködési megállapodást kötött. Az összefogás célja, hogy a kecskeméti Honvéd Kórház szakembereinek teljesítmény-diagnosztikai és sportpszichológiai tudása a katonákkal és pilótákkal végzett munka után a sport területén is hasznosuljon.
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia három egykori növendéke – Sinka-Pálinkás Szofi, Gergő Janka és Tózer-Nemes Boglárka – idén nyáron a nemzetközi porondon bizonyította, hogy jó alapokat kaptak Kecskeméten. Az U18-as válogatott a kontinensbajnokságon, az U19-es válogatott a világbajnokságon szerepelt kiválóan.
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Kézilabda Akadémiát (NEKA) működtető Magyar Kézilabda Utánpótlásért Alapítvány és a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft., amely működteti a helyi sportiskolát, a keretébe tartozó kézilabda szakosztállyal. A stratégiai megállapodás a 2025/26-os szezonra szól. A cél a tehetséggondozás hatékonyabbá tétele, a szakmai tudás megosztása, valamint a közös értékeken alapuló, hosszú távú partnerség kialakítása.
Élj együtt a sporttal! Ezzel a jelmondattal vágott neki még szeptemberben a most véget érő szezonnak a Kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia. A 12. idényzáró emelkedett hangulatban telt, amely során elballagtak – és már úton vannak a felnőtt kosárlabda irányába – a legnagyobbak.
Június 12-én tartották a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia 12. évzáró ünnepségét. A rendezvényen díjazták a szakágak legeredményesebb játékosait, valamint búcsút vettek a ballagó akadémistáktól.
A kecskeméti kosárlabdaélet legendás alakjáról, a tavaly ősszel elhunyt Kégel Tamásról nevezték el a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia egyik pályáját. – Ha valamit biztosan megtanulhattunk Kégel Tamás bácsitól, az az, hogy a sport nemcsak teljesítmény, hanem közösség, tanulás és szenvedély – fogalmazott a szombati pályaavató eseményen Ivkovicné Béres Tímea, az akadémia vezetője.
A kecskeméti kosárlabdaélet legendás alakjáról, a tavaly ősszel elhunyt Kégel Tamásról nevezték el a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia egyik pályáját. – Ha valamit biztosan megtanulhattunk Kégel Tamás bácsitól, az az, hogy a sport nemcsak teljesítmény, hanem közösség, tanulás és szenvedély – fogalmazott a szombati pályaavató eseményen Ivkovicné Béres Tímea, az akadémia vezetője.
A Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. idén is meghirdette a Mozdulj meg Senior Junior! elnevezésű programját, amelynek célja, hogy mindenki minél többet sportoljon, ezáltal tegyen egészségéért. A Kecskeméti Sportiskola edzői mellett az adminisztrátori, irodai feladatköröket ellátó munkatársak is részt vesznek a programban. A Mozdulj meg Senior Junior! program kapcsán beszélgettünk Ivkovicné Béres Tímeával, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetőjével.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.