Idén is jó hangulatú, emlékezetes koncertet adtak a Kecskeméti Kodály Iskola művész-tanárai. A hétfő esti hagyományos, őszi hangverseny népes hallgatósága színes, változatos műsorban gyönyörködhetett. A zeneszeretők a 14. század neves olasz komponistája, Jacopo da Bologna sanzonjának billentyűs átiratától az Amerikában élő kortárs szerb zeneszerző, Dušan Bogdanović a világ békéjéért írt művéig a zenetörténet különböző korszakainak darabjait hallhatták, és közben megismerkedhettek a Magyar Örökség-díjas intézmény két új pedagógusával és egy különleges hangszerrel, a clavisimbalommal is.
Négy nap alatt huszonöt ingyenes kamarakoncerttel Kecskeméten mutatkoznak be az Európai Zenekari Akadémia növendékei november 5. és 8. között. A Fesztiválzenekar akadémistái többek között iskolákban, kórházban, idősotthonban játszanak, de felbukkannak postán, hotelben és gyárban is a következő napokban.

Kellemes hangulatú hangverseny helyszíne volt szombaton kora este a Városháza Díszudvara a Pannónia virágoskertje. A koncerten Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanár, megyei Prima-díjas előadó mellett Dratsay Dóra (ének) valamint Révész László (zongora) szórakoztatta a közönséget.

A Hírös Hét Fesztivál szombati programjai között a komolyzenét kedvelők is találnak kedvükre valót. A Városháza díszudvarán 18 órai kezdettel kamarakoncertet rendeznek, amelyen Dratsay Ákos (fuvola), Dratsay Dóra (ének) és Révész László (zongora) lép majd fel.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.