Vannak olyan területek, ahol az utcák szűkössége miatt nincs más lehetőség, mint a kerítésbontás - vázolta az egyik megoldási javaslatát múlt héten a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyik tagja a Kecskeméti Médiacentrumnak. Papp Géza Dávid elmondta, hogy az önkormányzathoz fordultak segítségért, hogy rendeződjenek a tulajdonviszonyok a Hollandfaluban illegálisan és önkényesen elkerített területek kapcsán.
Utcatárlatot mutatott be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Maradék nélkül program rajzpályázatának legkiemelkedőbb pályaműveiből. A „Nagyi szerint” pályázatra érkezett alkotásokból kiderül, hogy a gyermekek sokféle pazarláscsökkentő konyhai praktikát tanultak a nagyszülőktől. A kiállított rajzok a hivatal II. kerületi központjának kerítésén tekinthetők meg a következő hónapokban. A kiállítás kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, valamint közvetíti a nagyszülők legjelentősebb üzenetét: az étel megbecsülését.
A Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is megtartotta a tavaszi nagytakarítást. Május 13-án szülők, diákok és pedagógusok szépítették kívül és belül az intézményt.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.