Címke: Kiemelő
Keresés
Dátum választó
Rendezés
4 találat
2024.03.18

Tóth Kata szakmai vezető a 15. SZÍN-TÁR fesztiválról

A KTV Kiemelő magazinjának hétfő esti adásában Tóth Katával, a SZÍN-TÁR fesztivál szakmai vezetőjével láthattak rövid beszélgetést az immár 15. alkalommal megrendezett kecskeméti seregszemléről, melyen a Kárpát-medence színművészeti egyetemeinek növendékei mutathatják meg produkcióikat. A 15. SZÍN-TÁR előadásai ezen a héten láthatók a Kelemen László Kamaraszínházban és a Ruszt József Stúdiószínházban.
2024.03.18

A refis Tóth Áron Dániel beszélt meséjéről, mellyel országos első díjat nyert

Tóth Áron Dániel, a Kecskeméti Református Általános Iskola tanulója Az utolsó tánc című meséjével első helyezést ért el korcsoportjában a „Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek 2023” elnevezésű mese- és történetíró pályázaton. Idén 710 alkotó nevezett a versenyre, a kiskamaszok voltak a legtermékenyebbek. A KTV Kiemelő magazinjának hétfő esti adásában Tóth Áron Dániellel és szüleivel beszélgettünk.
2024.03.18

Március 15-ét ünnepeltük

„Mi, itt Kecskeméten hiszünk a közösség felszabadító és alkotó erejében. Hiszünk, mert tudjuk, tapasztaljuk, hogy micsoda teremtő erő lakozik benne.” Mondta Szemereyné Pataki Klaudia a Katona József Könyvtár előtti téren Lakatos Pál Munkácsy-díjas képzőművész Jel című szobrának leleplezésénél, mely a nemzeti ünnep alkalmából rendezett városi ünnepségsorozat első állomása volt.
2024.03.18

Március 15-én emlékezett Kecskemét

„Mi, itt Kecskeméten hiszünk a közösség felszabadító és alkotó erejében. Hiszünk, mert tudjuk, tapasztaljuk, hogy micsoda teremtő erő lakozik benne.” Mondta Szemereyné Pataki Klaudia a Katona József Könyvtár előtti téren Lakatos Pál Munkácsy-díjas képzőművész Jel című szobrának leleplezésénél, mely a nemzeti ünnep alkalmából rendezett városi ünnepségsorozat első állomása volt.
2024.03.14

Hajagos Csaba volt a stúdióvendégünk

Befejeződött a fűtés-korszerűsítés a Népi Iparművészeti Gyűjteményben, így a mai naptól ismét fogad látogatókat, március 15-én pedig ingyenes belépést biztosítanak az érdeklődőknek. Ennek kapcsán beszélgettünk Hajagos Csabával, a Kecskeméti Katona József Múzeum Történeti-Néprajzi Osztályának vezetőjével.
2024.03.08

Indul a tavaszi fesztivál-Barta Dóra volt a KTV vendége

Csaknem 60 programmal várja majd a tavaszi fesztivál az érdeklődőket március 14. és április 14. között Kecskeméten. A pezsgő, színes, tartalmas hetek alatt több mint 20 helyszínen minden művészeti ág bemutatkozik. A programkavalkádról Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója árult el részleteket a KTV pénteki Kiemelő magazinjában.
2024.03.05

Csizmadia Ilona a Versmondók Találkozójáról és a Nagy Versmondásról

A Hírös Agóra és a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely 28. alkalommal rendezi meg a Versmondók Találkozóját, melyen Kecskemét ifjú versmondói vehetnek részt. A Versmondók Találkozója során Kányádi Sándor születésének 95. évfordulójára emlékeznek idén. A költészet napja tiszteletére pedig ebben az évben is lesz Nagy Versmondás. Ezekről a programokról beszélgettünk Csizmadia Ilonával, a Hírös Agóra munkatársával a Kiemelő magazin kedd esti adásában.
2024.02.29

Fazekas András Kristóf volt a vendégünk

18 csecsemő és gyermek teljes vagy részleges csontvázát tárták fel a régészek a Kodály Intézet felújításához kapcsolódó ásatás újabb szakaszában az elmúlt hetekben. Az ásatást vezető régésszel, Fazekas András Kristóffal beszélgettünk.
2024.02.28

Juszkó Anita volt a Kiemelő vendége

2023-ban a turisztikai térségek 2,8 milliós nemzetközi forgalma 3 százalékkal múlta felül a 2019. évit, míg a 19,3 millió belföldi éjszakával gyakorlatilag megismételte azt – összegzett közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség. A jelentős üzleti turizmussal rendelkező Kecskemét negyedmillió vendégéjszakát mondhat magáénak – derült ki a jelentésből. Ezzel kapcsolatban kérdeztük Juszkó Anitát, a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferencia Központ igazgatóját.
2024.02.23

Rangos nemzetközi díjat nyert a Fornetti

A legmagasabban jegyzett európai szakmai elismerést gyűjtötte be a kecskeméti központtal működő Fornetti. Az Európai Franchise Szövetség erős nemzetközi mezőnyből választotta ki a Fornetti Groupot az „Év Európai Franchise-hálózatává”. A sikerről Bánhidi Attilát, a Fornetti Group vezérigazgatóját kérdeztük.
2024.02.22

Megrázó, gondolatébresztő tárlat nyílt a Malomban a Bűncselekmények Áldozatainak Napján

Az emberkereskedelem, a prostitúció, a családon belüli erőszak áldozataira és a bűncselekmények megelőzésére hívja fel a figyelmet a Malom Központ második emeletén csütörtökön megnyílt kiállítás. Február 22-e, a Bűncselekmények Áldozatainak Napja alkalmából megrázó és elgondolkodtató performanszt is bemutatott a Malomban Sebők Maja és társulata. Az esemény kapcsán szakembereket kérdeztünk az aktuális magyarországi és kecskeméti helyzetről.
2024.02.20

Kihirdették a Szerelemre ítélve című novellapályázat eredményét

A Házasság Hetéhez kapcsolódva novellapályázatot hirdetett az önkormányzat 25 év alatti fiatalok részére Szerelemre ítélve címmel. A legjobb pályamunkák szerzői kedd délután vehették át a díjakat a Lechner Kávéházban rendezett ünnepi eseményen. A pályázat kedvcsinálóként is szolgált egy hamarosan elinduló kecskeméti irodalmi műhelyhez, mely a fiatal tehetségek kibontakozását lesz hivatva segíteni.