A Kodály bérlet november végi előadása Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész Az improvizáció ünnepe című szóló koncertje volt. A nemzetközileg is az egyik legkeresettebb hazai zongorista Schumann, Wagner és Strauss zenéin túl a saját darabjaira, illetve magyar népdalokra is rögtönzött. A műsor második felében pedig a közönség változatos műfajú kéréseinek tett eleget: improvizált a Hull a Pelyhes fehér hó című karácsonyi daltól Rúzsa Magdi slágerén át Liszt La campanella-jáig, igen széles palettán mozogva. Balázs János még a koncert előtt interjút adott műsorunknak.
Október elsején, a Zene Világnapján tartották meg a Kodály bérlet évadbeli első előadását a Hírös Agóra Ifjúsági és Kulturális Központ nagytermében. A koncert összeállításánál három szempontot vett figyelembe a Filharmónia Magyarország: hogy legyen a programban újdonság, kapjon teret a virtuozitás, és szólaljon meg egy örök klasszikus is. Az Új világ – Újvilág című koncertprogram mindhárom előzetesen megfogalmazott elvárást magas szinten valóra váltotta. Elmúlt heti adásunkban Hollókői Huba és Lakatos György volt a stúdióvendég, akik részletesen szóltak Dvorák Újvilág szimfóniájáról és Kovács Zoltán virtuóz előadót kívánó fagott-versenyéről. A mai összeállításban a koncerten elhangzott harmadik mű, Magda Dávid ütősökre írott concertója áll a középpontban, amelynek ezen a hangversenyen volt az ősbemutatója.
A stúdióban a Magyar Zene Napja és a Kodály Bérlet első előadása kapcsán két zenésszel, Hollókői Huba karmesterrel és Lakatos György fagottművésszel, a holnapi koncert szólistájával beszélgetünk.
A mai stúdióvendég dr. Karasszon Ágnes, a Filharmónia Magyarország Kft. operatív igazgatója, akivel az Orgonák éjszakájáról, az Orgonavirágzás című gyermekprogramról és a filharmónia következő évadban esedékes Kodály bérletének programjáról lesz szó.
A Filharmónia Magyarország kecskeméti koncertsorozata, a Kodály-bérlet hétfő este a Hírös Agóra fenntartásában működő Kecskeméti Szimfonikus Zenekar estjével folytatódott. A hangverseny középpontjában Bizet zenéje állt: előbb a fiatalkori, mindössze néhány nappal a 17. születésnapja után írt üde és romantikus C-dúr szimfóniája csendült fel, majd leghíresebb művének, a Carmennek fülbemászó dallamait hallhatta a közönség Rogyion Scsedrin 1967-ben írt, eredetileg a moszkvai Bolsoj Színház részére készített balettzenei átdolgozásában. A Báj és szenvedély címmel szervezett est karmestere Hollókői Huba volt.
A Filharmónia Magyarország jóvoltából ismét neves muzsikusok játékában gyönyörködhettek a kecskeméti zeneszeretők. A Kodály-bérlet utolsó, csütörtök esti alkalmán a Hírös Agóra színháztermében a Keller Quartet lépett fel. A világhírű együttes Mozart, Sosztakovics és Dvořák vonósnégyeseit szólaltatta meg. Partnerük ezúttal nem egy hangszeres szólista, hanem a Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Kautzky Armand volt.
A Filharmónia Magyarország Kodály-bérletének negyedik estjén Haydn és Mozart közel azonos hangnemű darabjait szólaltatta meg a Takács-Nagy Gábor vezette Budapesti Fesztiválzenekar. A hangversenyt nyitó szimfónia és a záró szerenád D-dúrban, míg a két mű között elhangzott zongoraverseny d-mollban íródott, sőt, valójában az is fényes, fenséges D-dúrban ért véget. A Hírös Agóra színháztermében kedd este megtartott koncert szólószólamát a fiatal orosz zongoraművész, Dmitrij Siskin játszotta.
Edvard Grieg nagyszabású kísérőzenéjét szólaltatta meg a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hétfő este a Hírös Agóra színháztermében. A Filharmónia Magyarország Kodály-bérletének harmadik estjén – amely egyúttal a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál nagyzenekari nyitánya is volt – az együttest Kocsár Balázs Liszt-díjas karmester, érdemes és kiváló művész dirigálta, az alkalom szólistája Kriszta Kinga szoprán énekesnő, narrátora Kovács J. István színművész, a Térszínház tagja volt.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.