Rendkívül izgalmas rendes játékidőt követően végül hosszabbításba torkollott a férfi élvonalbeli kosárlabda bajnokság alapszakaszának 12. fordulója. Ivkovics Stojan fiai hatalmasat hajráztak és végül, mindössze 2 ponttal maradtak alul a Alba Fehérvár ellen hazai pályán.
Tomasevics és Karahodzsics révén 5-2-es vezetésre tette szert az első etap elején a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Dautovics pillanatai következtek, ám Vojvoda a túloldalon rendre válaszolni tudott, 9-8. Bigelow szerzett vezetést az Albának, ám Tomasevics gyorsan egyenlített, 11-11. Rendkívül gyors volt az iram, ez több hibát is szült mindkét térfélen. Hazai finn büntetőkre Philmore reagált, 18-17. […]
A pénteki lesz karácsonyig az utolsó hazai meccse a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek. 18 órától az Alba Fehérvárt fogadják a Messzi István Sportcsarnokban.
Közel 1 hónap kihagyás után ismét itthon lép pályára Ivkovic Stojan együttese, de nem lesz könnyű dolguk, ha a Szeged és a Honvéd elleni vereségeket követően újfent a győzelem útjára akarnak lépni, ugyanis a dobogós helyen álló Alba Fehérvárral néznek farkasszemet.
Betegség miatt, Wittmann nélkül volt kénytelen a fővárosba utazni a hírös városi férfi kosárlabdacsapat. A második negyedben nagy előnyre tett szert a Honvéd, és ezt meg is tudták őrizni a végéig.
A jövő évi B-divíziós Európa-bajnokságra készült a héten három napon át a magyar U20-as válogatott. Kecskemétről Kertli Ádám és Szemerédi Levente kaptak meghívást az összetartásra. Kertli Ádámot kérdeztük a tapasztalatokról, és a kecskeméti U21-es és felnőtt csapatokról.
Három utánpótlás és két felnőtt válogatott meghívó érkezett a klubhoz. Ilari Seppala a magyarok ellen készülő finn felnőtt válogatottnál, míg Bojan Tomasevics a montenegrói nemzeti együttesben szerepel a napokban. A magyar utánpótlás válogatottak is kihasználják a bajnoki szünetet. Kertli Ádám és Szemerédi Levente az U20-asokhoz kapott meghívót, míg Asztalos Miklós az U18-ban fog edzőtáborban részt venni.
Zaklatott, egylabdás meccsen maradt alul Szegeden a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, a Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 10. fordulójában. A mérkőzés felvételről létható a Kecskeméti Televízióban szombaton 17 órától.
Fontos sikert aratott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Kaposvár ellen november 13-án a Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 9. fordulójában. Az izgalmas mérkőzés felvételről látható a Kecskeméti Televízióban kedden 17-órától.
Zsinórban harmadik győzelmét aratta itthon a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a bajnokság alapszakaszában. Tegnap este az élvonalba visszajutott Kaposvárral csaptak össze Ivkovics Sztojan fiai, a két, merőben eltérő játékstílusból végül a KTE jött ki győztesen.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.