Tragikus motorbaleset történt vasárnap este Jánoshalma és Kunfehértó között, amelyben egy 60 év körüli kiskunhalasi férfi vesztette életét. A mentők közel egy órán át próbálták újraéleszteni, de sérülései túl súlyosnak bizonyultak, és már nem lehetett rajta segíteni.
Két ember megsérült egy közlekedési balesetben Jánoshalma és Kunfehértó között. Az ütközést információink szerint egy frissen érettségizett fiatal okozta, aki hazafelé tartott, amikor hátulról belecsapódott az előtte szabályosan kanyarodni szándékozó autóba.
Két személygépkocsi ütközött össze Kunfehértó határában, az 5412-es úton vasárnap. A baleset során az egyik jármű utasa – egy nő – megsérült, őt a mentők a helyszíni ellátás után kórházba szállították.
Három tűzoltóegység vonult ki Kunfehértóra, miután egy alapítványi iskola udvarán egy fa belseje izzott fel egy darázsirtás során. Információink szerint egy vállalkozó lódarazsakat próbált eltávolítani az iskola előtti hatalmas nyárfa odvából, ahol ezek a veszélyes rovarok fészkeltek. A lódarázs csípése komoly egészségügyi kockázatot jelent, különösen gyermekek számára, mivel erős fájdalmat és súlyos allergiás reakciókat válthat […]
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó az 5412-es út 9-es és 10-es kilométere közötti szakaszon, Kunfehértónál. Az autóban egyedül utazó jánoshalmi férfi elmondta, Jánoshalma felé tartott, amikor a kocsi megállt alatta. Újraindította, de körülbelül 100 méterrel odébb kigyulladt az autó. Egy szabadnapos tűzoltó is a segítségére sietett, de a lángok pillanatok alatt elborították a […]
Frontális ütközés történt az 5412-es úton Jánoshalma és Kunfehértó között, az Erdőszéli bekötőút közelében, ahol egy Daewoo személyautó és egy kisteherautó karambolozott.
Személyi sérüléssel járó tűzeset történt a Kunfehértóhoz tartozó Erdőszélen. Helyszíni információk szerint egy erősen ittas férfi lomokat égetett, és a tűz hirtelen elszabadult.
A Kecskeméti Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt vádat emelt azzal a nővel szemben, aki ittasan, a sebességhatárt lényegesen túllépve vezette autóját, emiatt fékezése ellenére elütötte az úttesten kerékpárját áttoló férfit.
Letért az úttestről, és az árokban a tetejére borult egy személygépkocsi a Jánoshalma és Kunfehértó közötti útszakaszon. Ketten sérültek meg a balesetben.
A kiskunhalasi rendőrök pár órán belül elfogták a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit és átkutatták az otthonát, ahol növényi származékot találtak.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak, magánlaksértés, zaklatás és rongálás miatt vádat emelt egy kunfehértói férfival szemben, aki élettársi kapcsolatuk felbomlását és szétköltözésüket követően rendszeresen zaklatta és bántalmazta volt párját, végül egy éjjel bemászott és elrejtőzött a házában, majd a gyanútlanul hazatérő nőre lesből rátámadt és fojtogatni kezdte.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak a fiatal sofőr ellen, aki még a hajából is levágott egy darabot, mert beszorult egy fa és a kocsi közé, amivel az árokba hajtott. Rajta kívül még négy fiatal sérült meg a balesetben.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.