A Katona József Könyvtár kávézójában október 31-ig látogatható a CANON World Unseen – „A fotókiállítás amit nem látni kel” című különleges fotókiállítás, amely minden érzékszervre hat, és egyedülálló módon teszi átélhetővé a művészetet látók, gyengénlátók és vakok számára egyaránt.
Megindító és tanulságos élményben lehetett részük azoknak, akik szerdán este részt vettek a Spaletta étteremben rendezett Láthatatlan vacsorán. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének szemléletformáló rendezvényén ezúttal partnereik, támogatóik és a sajtó képviselői próbálhatták ki, milyen is vaksötétben elfogyasztani egy három fogásos menüsort. A vacsorán megemlékeztek Hencz Andrásról, az egyesület közelmúltban elhunyt elnökéről is.
Megindító és tanulságos élményben lehetett részük azoknak, akik szerdán este részt vettek a Spaletta étteremben rendezett Láthatatlan vacsorán. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének szemléletformáló rendezvényén ezúttal partnereik, támogatóik és a sajtó képviselői próbálhatták ki, milyen is vaksötétben elfogyasztani egy három fogásos menüsort. A vacsorán megemlékeztek Hencz Andrásról, az egyesület közelmúltban elhunyt elnökéről is.
Október a látás hónapja, október 15. pedig 1976 óta a Fehér Bot Nemzetközi Világnapja. A nemzetközi Fehér bot napja alkalmából díjátadóval és színes programokkal várta a látássérülteket és a támogatóikat a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete a Fény Alapítvánnyal együttműködve pályázatot hirdet látássérült szerzők részére „Jeles napjaink!” címmel. A pályázatok beérkezési határideje: 2024. szeptember 30.
Segíts, hogy segíthessünk! extra nappal a cukorbetegség szövődményeire hívta fel a figyelmet a Plazma Center. A Diabétesz Világnapján a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületét támogatták 100.000 Ft-tal. November végén pedig extra napokkal és értékes ajándékutalványokkal lepik meg a plazmaadóikat.
Akadálymentesítési Konferenciát tartott ma (csütörtökön) a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete a Hotel Három Gúnár Rendezvényházban. A rendezvény célja, hogy közösen beszéljék át a kompetens résztvevőkkel, hogyan lehet javítani a fogyatékossággal küzdő emberek életminőségén.
A nemzetközi Fehér bot napja alkalmából díjátadóval és színes programokkal várta a látássérülteket és a támogatóikat a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete. A rendezvényen átadták a Z. Kovács Bertalan emlékplaketteket és díjazták az irodalmi felhívásukra érkezett alkotásokat is.
Vakvezető kutyával és a látássérültek világával ismerkedtek meg ma (kedd) a Csokor utcai Corvina Óvodába járó gyermekek. Az intézményben egészség hetet tartanak, ennek keretében szervezték meg az érzékenyítő programot, amely játékos formában segíti a gyerekeket a fogyatékkal élők elfogadásában.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.