„Igazán nagy sikert majd akkor tudunk elérni, ha a patrióták még többen lesznek” – mondta Vitályos Eszter. A kormányszóvivő és kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hétfőn este, az országjáró fórum keretein belül Tiszakécskére látogatott, ahol dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselővel beszélgetett.
Húsvét után sem enyhült az utazási láz, április 17-27. között 36 százalékkal több vendégnek örülhettek a szálláshelyek a tavalyi tavaszi szünethez képest – közölte a nemzetgazdasági miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
December 24. és 26-a között 10 677 esetben riasztották a mentőket Magyarországon, a hívások csaknem egyharmada Budapestről és Pest vármegyéből érkezett - tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője pénteken az MTI-t.
12 év után adott otthont ismét válogatott rögbi mérkőzésnek Kecskemét. Ezúttal ezért került városunkba a Magyarország – Ausztria meccs, mert az eredetileg tervezett helyszínt, az esztergomi pályát elöntötte a Duna. A mai küzdelmet az osztrákok nyerték meg.
A magyar U21-es válogatott kedden Kecskeméten, a Széktói Stadionban fogadta Eb-selejtezőn a spanyolokat. A papírforma nem borult, de Szélesi Zoltán csapata emelt fővel jöhetett le a pályáról. Az U21-es válogatott 11 év után lépett pályára Kecskeméten, amire 2113 néző volt kíváncsi.
A magyar U21-es válogatott kedden Kecskeméten, a Széktói Stadionban fogadta Eb-selejtezőn a spanyolokat. A papírforma nem borult, de Szélesi Zoltán csapata emelt fővel jöhetett le a pályáról. Az U21-es válogatott 11 év után lépett pályára Kecskeméten, amire 2113 néző volt kíváncsi.
A Bor és Piac szaklap a MATE Budai Campusán megtartott eredményhirdetésen ismertette a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2024. évi győzteseit és helyezettjeit. A soltvadkerti Frittmann Borászat nem csak a nagybirtok kategóriában lett a legszebb, hanem az abszolút első helyet is elnyerte.
A foglalkoztatás és munkanélküliség aktuális helyzetéről, valamint a keresetek alakulásáról közöl adatokat a statisztikai hivatal a jövő héten, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi az államháztartás január végi részletes adatait.
Pedofil bűncselekményeknél nincs kegyelem, ezért a kegyelmi ügyben a lemondás helyes volt, és megerősít bennünket - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében. Kilátásba helyezte a magyar gyermekvédelmi rendszer megerősítését, beszélt Magyarország zöldátállásáról, és arról is, hogy a parlament a tavaszi ülésszak kezdetén ratifikálhatja Svédország NATO-csatlakozását. A miniszterelnök beszélt az autóipar fontos szerepéről a hazai gazdaságban, külön kiemelve Kecskemétet is.
2023 decemberében gyors ütemben folytatódott a hazai infláció csökkenése - állapította meg a pénteken közölt friss adatról kiadott értékelésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szenteste napján 196-szor riasztották a tűzoltókat az országban, 29 alkalommal tűz - köztük 22 épülettűz -, 167 alkalommal műszaki mentés miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Karácsony ünnepe "ujjongó megvallása" annak, hogy a "világ meghitt otthonunk" és az "utolsó szó mindig a szereteté" - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjjelén a budapesti Szent István-bazilikában.
Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Idén december 5-18. között rendelte el a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Az egész országra kiterjedő kéthetes ellenőrzéssorozat idején a szakemberek fokozott jelenléte várható az élelmiszerlánc minden területén. A szezonálisan népszerű termékkörökből, mint például gyümölcsök, cukrászati kényelmi termékek, fűszerek, és alkoholos italok, több terméktípust is kiemelten vizsgál majd a Nébih laboratóriuma.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.