Zenés áhítatot tartottak szombaton a kecskeméti evangélikus templomban, amelyen két kortárs zeneművet hallgathattak meg az érdeklődők – a két zeneszerző, Tornyai Péter és Kondor Ádám személyes jelenlétével is megtisztelte az alkalmat. Az est elején Hajduch-Szmola Patrik lelkész mondott köszöntőt, igét hirdetett Aradi György lelkész. A különleges hangulatot árasztó darabokat Kéringer László, az Arte Semplice Kamarakórus és a Metrum Ensemble szólaltatta meg.
Jézus békéje nem olyan, mint amit a világ adhat, nem fegyverekkel szerzik és tartják meg, de a végső győzelem mégis az övé - mondta Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából az MTI-nek.
A Magyarországi Evangélikus Egyház által alapított díjakat adtak át a napokban. A kitüntetettek között volt internetes portálunk a hirös.hu korábbi munkatársa is. Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház hírportáljának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője a 2024. évi Írónád díjat vehette át a magazin 2023. február 5–12-i számában megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért. Ebből az alkalomból volt a KTV Kiemelő magazinjának vendége a kitüntetett.

Ukrajnai evangélikusok életét, piliscsabai kisgyerekek és fogyatékkal élő idősek közös programját, illetve elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot, valamint egy hívő stand upossal készült interjút ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal és különdíjjal. A díjazottak között volt internetes portálunk korábbi munkatársa, Zsolczainé Vitális Judit is.
Húsvétkor átélhetjük, hogy vérző kezével átölel minket az értünk meghalt és feltámadt Jézus - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap a budavári evangélikus templomban.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.