„Elsőnek azt akarta, hogy áruljunk kristályt, de meggondolta magát, hogy ebből hamar bukta lesz, így inkább a fű mellett döntött” – mondta a félgyházi drogterjesztő páros női tagja. Szeptember 2-án kommandósok csaptak le rájuk.
A bajai rendőrök lezárták annak a sükösdi férfinak az ügyében folytatott nyomozást, aki elfogásakor a fehérneműjében bruttó 13 gramm kristályt rejtett, otthonában pedig közel 220 gramm cannabist és egy extasy tablettát találtak.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, kábítószer birtoklás és garázdaság miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki miután egy strand büféjében garázdálkodott, a rendőri intézkedést követő kórházi ellátása során a szakápolókat bántalmazta.
Több mint két kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói egy házkutatás során. A dílert őrizetbe vették.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki nagy mennyiségben értékesített amfetamint, marihuánát, extasyt és kokaint Kecskeméten. A férfi mellett a vádlottak padjára kerül az élettársa, az egyik beszállítója és három vevője is.
A Kalocsai Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette, kábítószer birtoklásának bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt vádat emelt egy miskei férfival szemben, aki marihuána termesztése mellett kristály értékesítéssel is foglalkozott.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 5 kilónyi zöld növényi törmeléket és fél tucatnál is több marihuánatövet találtak egy házban.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt két férfival szemben, akik közel fél éven át titkos üzenetváltást lehetővé tevő telefonos alkalmazás segítségével speeddel, ecstasyval és marihuánával üzleteltek.
Három, nemzetközileg körözött magyar férfit vettek őrizetbe a magyar és a spanyol hatóságok a napokban Spanyolországban, az elfogottakat Európa legkeresettebb bűnözői közé sorolták. A gyanú szerint Kecskemét külterületén professzionális marihuána telepet alakítottak ki. A társaság két tagja továbbra is bujkál.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt egy kiskunmajsai férfival szemben, aki a más ügyben elrendelt bűnügyi felügyelete alatt jövedelemszerzés céljából családtagjaival rendszeresen marihuánát és kristályt értékesített.
November 22-én este kutatták át a rendőrök egy kecskeméti díler lakását, ahol a konyhaszekrény egyik polcán jó néhány pakknyi – kiporciózott – kábítószer-gyanús anyagot találtak. Elfogták és őrizetbe vették a férfit.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.