Vasárnap este több szempontból is érdekes találkozóra kerül sor a Széktói Stadionban. A KTE ellenfele a Budapest Honvéd lesz, amellyel utoljára az élvonalban találkoztak a fiúk, illetve debütál a kispadon újdonsült vezetőedzőnk, Tímár Krisztián.
A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában egy számunkra jól ismert ellenfél következik, hiszen a Videotonnal három kupadöntő mellett rengeteg nagy csatát vívtunk az NB I-ben is. A másodosztályban csupán harmadjára találkoznak a felek.
Vasárnap 19 órás kezdéssel a BVSC-Zugló vendégei leszünk az NB II-ben. Ellenfelünkkel igen rég találkoztunk utoljára, az eddigi örökmérleg pedig teljesen kiegyenlített a két csapat között.
Az utolsó forduló következik az OTP Bank Liga tavaszi fordulójában a Kecskeméti TE számára. A csapat pénteken Pakson fejezi be az idényt. A két együttes rengeteg meccset játszott már egymással, ez lesz a 23. összecsapásuk a tolnaiakkal a legmagasabb osztályban.
Az utolsó forduló következik az OTP Bank Liga 2024/2025-ös kiírásában, mely során pénteken Pakson fejezzük be az idényt. A két együttes rengeteg meccset játszott már egymással, ez lesz a 23. összecsapásunk a tolnaiakkal a legmagasabb osztályban.
Szombaton 17 óra 45 perckor az MTK otthonában lép pályára a KTE az OTP Bank Liga 30. fordulójában. A két együttes 18. alkalommal csap össze az NB I-ben.
Az OTP Bank Liga 29. fordulójában Zalaegerszegre utazik csapatunk, ahol 17. alkalommal találkozunk már az élvonalban aktuális ellenfelünkkel. Kezdés vasárnap 18:00-kor.
Húsvét hétfőn 18:30-kor az Újpestet fogadjuk a Széktói Stadionban, mely a két együttes 23. összecsapása lesz már az élvonalban. Gólokban általában nincs hiány ebben a párosításban.
Szombaton újabb hazai meccs következik a KTE számára, csapatunk a kitűnő formában lévő ETO FC Győrt fogadja 14:30-kor. A két együttes 17. alkalommal találkozik az NB I-ben.
Szombaton 14:30-kor Nyíregyházán folytatódnak a KTE számára az OTP Bank Liga küzdelmei. A két együttes nem sokszor találkozott még az élvonalban, ez csupán a nyolcadik összecsapás lesz a sorban.
Szombaton 14:30-kor Nyíregyházán folytatódnak a KTE számára az OTP Bank Liga küzdelmei. A két együttes nem sokszor találkozott még az élvonalban, ez csupán a nyolcadik összecsapás lesz a sorban.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.