Látványos és a sportág kedvelői számára magával ragadó évnyitóval vette kezdetét a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia 13. szezonja. Az előző évad díjazottjai után a kisebbek saját szemükkel láthatták, hogy a kemény munka bizony meghozza gyümölcsét, ugyanis 3 játékos írta alá ünnepélyes keretek között első profi szerződését.
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U19-es fiú csapata óriási hajrával, 78–51-re győzte le a Debreceni Kosárlabda Akadémiát az MVM U19-es nemzetközi torna döntőjében.
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U19-es fiú csapata óriási hajrával, 78–51-re győzte le a Debreceni Kosárlabda Akadémiát az MVM U19-es nemzetközi torna döntőjében. A bronzérmet a horvát KK Cibona Zagreb szerezte meg, míg a bosnyák KK KOS Sarajevo a negyedik helyen zárt.
A kecskeméti központtal is rendelkező Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, valamint a Kecskeméti Sportiskolát és a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiát működtető Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. együttműködési megállapodást kötött. Az összefogás célja, hogy a kecskeméti Honvéd Kórház szakembereinek teljesítmény-diagnosztikai és sportpszichológiai tudása a katonákkal és pilótákkal végzett munka után a sport területén is hasznosuljon.
Sporttal, három pontos és büntető pontos dobóversenyekkel és egy nagy adag vidámsággal ünnepelt a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia kedden este. Az immár hagyományos karácsonyi ünnepségen megválasztották a hónap sportolóit és az akadémia királyát is.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.