Két új L–39 Skyfox típusú, többfunkciós, harcászati kiképző repülőgép érkezett az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz szeptember 12-én. Az égi rókák nagy szerepet játszanak a pilótaképzésben, hiszen segítségükkel a 21. század elvárásainak megfelelő oktatásban részesülnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói.

Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár közleménye szerint szeptember megnövekedett közúti forgalomra, zaj- és hanghatásra kell számítani Győr és Kecskemét között katonai konvojok miatt.
Beengedték az M1/KTV stábját az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz, azon belül is abba a helyiségbe, ahol az L-39-es repülők szimulátorai találhatók. A három harcászati kiképzőgép a múlt héten érkezett Kecskemétre, most pedig azt nézhettük meg, milyen is ezekkel a Skyfoxokkal repülni.
Beengedték az M1 stábját az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz, azon belül is abba a helyiségbe, ahol az L-39-es repülők szimulátorai találhatók. A három harcászati kiképzőgép a múlt héten érkezett Kecskemétre, most pedig azt nézhettük meg, milyen is ezekkel a Skyfoxokkal repülni.
A Honvéd Kadét Programban résztvevő iskolák diákjai csapatlátogatáson vehettek részt ma (szerda) az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár területén. A diákoknak többek között őrkutya, gripen, pilótaruha- és felszerelés bemutatót szerveztek a repülőbázison.
A Honvéd Kadét Programban résztvevő iskolák diákjai csapatlátogatáson vehettek részt ma (szerda) az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101 Repülődandár területén. A diákoknak többek között őrkutya, gripen, pilótaruha- és felszerelés bemutatót szerveztek a repülőbázison.
A Honvéd Kadét Programban résztvevő iskolák diákjai csapatlátogatáson vehettek részt ma (szerda) az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101 Repülődandár területén. A diákoknak többek között őrkutya, gripen, pilóta ruha és felszerelés bemutató szerveztek a repülőbázison.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.