A mai nehéz döntések már a jövő évi költségvetés tervezését készítik elő. Mindezt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester mondta a közgyűlés kezdetén, utalva például az önkormányzati lakások bérleti díjának kényszerű emelésére is. A díjak sávos növekedése kevésbé érinti a szociális bérlakásokban élőket, nagyobb mértékben a költségalapon, illetve piaci alapon kiadott ingatlanok bérlőit. Az előterjesztés kapcsán elhangzott, hogy a bérleti díjak 4 éve nem változtak Kecskeméten, a legrászorultabbak pedig továbbra is számíthatnak az önkormányzat segítségére.

Negyven üresen álló lakást újított fel a KIK-FOR Kft. 2024-ben annak érdekében, hogy minőségi, korszerű otthont tudjanak biztosítani bérlőiknek. Az önkormányzati cég jelenleg 1253, nagyobbrészt szociális és költségalapú lakást tart fenn a városban. A társaság ügyvezetője, Nagy Gábor Tibor hangsúlyozta, a lakbérek emelésére már négy éve nem volt példa, ahhoz azonban, hogy a lakások karbantartási és üzemeltetési költségeit fedezni tudják és folytatni tudják a felújításokat is, most szükségessé válik az árkorrekció.
Befektetői oldalról is egyre vonzóbb célpont Kecskemét az ingatlanfejlesztések terén – jelentette ki Balogh László, az ingatlan.com gazdasági szakértője az AIPA által szervezett csütörtöki ingatlanfejlesztői fórumon. Balogh László kiemelte, hogy egyre zárul a Budapest-vidék olló, a vidéki nagyvárosok, így Kecskemét is mindössze 1-2 éves késéssel követik a fővárosi árakat. Az üzleti találkozó helyszínéül a déli iparterületen nemrég átadott új ZF-üzem szolgált. Gaál József alpolgármester hangsúlyozta, hogy jelentős potenciál van még az ipari beruházásokban, és ez tovább emelheti a kecskeméti lakások iránti igényt.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester volt a Karol Wojtyla Barátság Központ mai ebédeltetésének vendége. A városvezető természetesen nem érkezett üres kézzel a sorsközösség gondozottjaihoz.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.