A gyorséttermek korában felbecsülhetetlen értékű minden lépés, amely a hagyományos magyar kulináris kultúra megőrzéséért történik. Ennek a küldetésnek szentelte magát húsz évvel ezelőtt az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend, amely hétfő délelőtt a lajosmizsei Új Tanyacsárdában ünnepelte fennállásának két évtizedét. Az eseményen az ország vendéglátó szakmájának krémje gyűlt össze Soprontól Szegedig, hogy tisztelegjenek a magyar gasztronómia múltja és jelene előtt.
Öt éve kapta meg a teátrum a nemzeti színház címet – ez nemcsak rangot, hanem komoly szakmai elismerést és új kihívásokat is jelentett a társulat számára. A jubileum kapcsán Cseke Péter direktorral idéztük fel az odavezető hosszú utat, a megvalósult álmokat és a jövő terveit.
„Mi, itt Kecskeméten hiszünk a közösség felszabadító és alkotó erejében. Hiszünk, mert tudjuk, tapasztaljuk, hogy micsoda teremtő erő lakozik benne.” Mondta Szemereyné Pataki Klaudia a Katona József Könyvtár előtti téren Lakatos Pál Munkácsy-díjas képzőművész Jel című szobrának leleplezésénél, mely a nemzeti ünnep alkalmából rendezett városi ünnepségsorozat első állomása volt.

Remekül szerepeltek az elmúlt hetekben a Turul Koppány Íjászai
Hagyományőrző Sport Egyesület versenyzői a hazai megmérettetéseken. Mutatjuk a szervezet beszámolóját.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.