Elkezdődtek a próbái A bosszú című darabunknak. Heinrich von Kleist drámáját Kovács D. Dániel rendezésében láthatják a Kelemen László Kamaraszínházban. Kleist világát sokan félreértelmezik. A rendezőt többek között a sorok közé rejtett abszurd humor ragadta magával, amit szeretne felfedni majd a kecskeméti közönség előtt is.
Különleges programra várja a nézőket a Kecskeméti Nemzeti Színház egy rendhagyó helyszínen: a Neumann János Egyetemen ingyenes felolvasószínházi előadást tartanak többek közt Koltai-Nagy Balázs, Szabó Dorottya, Körtvélyessy Zsolt és Bori Réka színművészeink részvételével, Cseke Péter rendezésében. Az érdeklődők ajándék könyvvel térhetnek haza.
Kedden délután tartották az évad utolsó nagyszínházi bemutatója, a Luxemburg grófjának sajtónyilvános olvasópróbáját a Kecskeméti Nemzeti Színházban. Szente Vajk és alkotócsapata egy vadonatúj darabot írt Lehár Ferenc 110 éves operettjéből, amely a szerelem különböző arcait mutatja be. Nem csak a szöveg újult meg teljesen, de a jól ismert dalokat is modern köntösben hallhatjuk majd.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.